A vége felé közeledve, túl egy vizsgaidőszakon, egy ciprusi kiruccanáson, egy Ayvalik és egy Eskisehir városába lenyomott stoppos túrán, valamint a kezdeti kultúrsokkon, azt kell hogy mondjam, már nem olyan az ittlét, mint a foghúzás. Bár a véleményem továbbra sem változott, és a rossz tapasztalatokból sem szenvedek hiányt, azt elmondhatom, hogy megerősödtek az itt kötött baráti kapcsolatok, ami azért elviselhetőbbé teszi az ember mindennapjait.
A tanulás és beadandóírás eléggé lekötött, illetve vettem egy kondibérletet a helyi fitness terembe, hogy ne őrüljek meg az itthonüléstől. Így teltek a hetek, nagyjából az egész novemberem. Néha tartottunk egy egy vacsoraestet nálunk, mivel szerencsére a hatalmas lakásnak köszönhetően, és mert a városközpontban laktunk sok ember elfért, és mindenki szívesen átjött. Utána lehetett itt héderelni a kanapénkon, akinek nem volt kedve éjszaka hazataxizni. A mikulás pedig végül meghozta a tartózkodási engedélyemet 3 hónap és a rendőrségen eltöltött rengeteg felesleges idő után, úgyhogy nagy volt a boldogság.
A helyi kacatpiacon pedig kemény 5 líráért guberáltunk magunknak egy karácsonyfát díszestül mindenestül, összetákoltunk egy adventi koszorút, meg a lomok között találtunk egy ezeréves égősort is. Már ezért megérte felkelni aznap. Erősen próbálok koncentrálni a dolgok jó oldalára, hogy „legalább szép a kilátás” és „olcsó a kaja meg a ruha”, ami tény. Ami kevésbé megnyugtató, az az újságcikk, amelyet a Times-ban olvastunk egy reggel, hogy az Interpool információi szerint itt Izmitben szállnak partra majd további hajókra az ISIS terroristái. Elsődleges úticéljuk ugyanis a városom… hogy aztán majd innen tovább hajókázzanak Szíriába, mivel a hajókon nincs olyan szigorú ellenőrzés, mint a reptereken. Jó tudni, azóta nem futunk a tengerparton.
Volt még egy kellemes történet, mikor úgy döntöttünk egyik este, hogy kirúgunk a hámból és elmentünk a helyi igen népszerű közkedvelt szórakozóhelyre, de hamar meguntuk, mert csak autentikus török zenék szóltak feldiszkósítva, és méregdrága volt a sör, ezért nagyjából fél óra után tovább álltunk. Szintén másnap reggel jött a hír, hogy nem sokkal mi után mi elmentünk, lövöldözés tört ki a helyen, és az egyik férfi „véletlenül” lelőtte a szemközti kávézó pultos lányát, akit kritikus állapotban szállítottak kórházba az intenzív osztályra és haldoklik. Mint utóbb kiderült, nagyon gyakoriak ezek az esetek ebben a városban. Alkalomadtán valakit véletlenül agyonlőnek. Ezen már meg sem lepődtem.
Azon viszont igen, hogy mikor stoppolva próbáltunk eljutni a 7 órányira lévő tengerparti ex-görög városkába Ayvalikba, vagy Eskisehirbe átlagosan 5 perc alatt felvett minket valaki, és majdnem minden esetben megvendégeltek a sofőrök minket vagy egy kis teával, vagy komplett ebéddel, esetleg csipszel, sörrel, csokival. És rendkívül kedvesek és segítőkészek voltak. Összesen 23 autóval utaztunk oda-vissza mind két városba. Mindenkinek ajánlom a stoppolást itt Törökországban, mert kultúrája és hagyománya van, de kizárólag akkor, ha legalább 1 török férfi is utazik veletek! Azért ami veszélyes, az veszélyes. És az urban legendeknek sok esetben van alapjuk. Elméletileg december 7.-én koncertem van, a helyi zenekarommal, úgy hogy megyek is próbálni. Ez lesz az eddigi legjobb dolog, ami itt történhet velem. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése