London messze földön híres kulturális sokszínűségéről, mindenki el- és befogadásáról, valamint arról, hogy bárki bárki mellett képes eléldegélni. Míg 2007-ben még én is felfigyeltem arra, ha a londoni metrón több fekete bőrű ült körülöttem, mint fehér, ma már fel sem tűnik. Ott. Itthon még mindig előfordul, hogy az emberek mobiljukból felpillantva hosszú másodperceken keresztül bámulnak rá.
És ez a fekete bőrűeknek is feltűnik, mint megtudtam egy nottinghami művészeti galériában. A kedves, nyitott, laza fekete bőrű festőművész hölgy elmesélte, hogy mikor jó pár éve Budapesten járt, nem kerülhette el a figyelmét a rá szegeződő szempárok sokasága, mikor felszállt egy-egy közlekedési eszközre. De legalább nálunk azt érezhette, hogy egyedi és különleges. És ő ennyivel le is zárta: „de hát én szeretek különleges lenni”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése