Törökországi tartózkodásom hihetetlen kalandjai, avagy hogyan maradj életben a logika jelenlétének leghalványabb jele nélkül…
Már
önmagában az az elhatározás, hogy szőke hajú-kék szemű európai lányként
jelentkezzek az ERASMUS program keretein belül Törökországba, nem tűnt
egy túl logikus, jól átgondolt lépésnek, de nagyon tetszettek a
kurzusok, amiket lehetett választani a saját karomon belül, úgyhogy
gondoltam egy merészet, és belevágtam. Igen, mondhatjuk, hogy
meggondolatlan döntés volt és így jártam, ettől függetlenül muszáj
megosztanom az utókorral a hibámból fakadó tapasztalataimat, hátha
valakinek megkönnyítem ezzel az életét a későbbiekben. Ki tudja.
Sajnos,
még a nyáron, a jelentkezés és a regisztráció alatt fellépett problémák
elültettek bennem némi kételyt az egyetem normális működésével
kapcsolatban, de eldöntöttem, nem volt mit tenni. Az történt ugyanis,
hogy az előzetesen felajánlott és megígért angol kurzusokból egyet sem
indítottak el. Amit kiutazásom előtt kb. három héttel tudtam meg, azt is
véletlenül. De mégiscsak Erasmus, mégiscsak egy életre szóló
tapasztalat, kapcsolatok ugyebár. Számítottam a kultúrsokkra, nem ért
meglepetés.
Az egyetemen egy kezemen meg tudtam számolni az
„angolul beszélő” professzorokat – itt az angoltudásba belevettem azokat
is, akik általános iskolás szinten ki tudták nagy nehezen fejezni
magukat (többek közt a saját koordinátorom a kommunikáció- és
médiatudomány karon). A diákokon meg sem lepődtem. Mint később kiderült,
többek között azért is törölték el azt a pár angol kurzust, mivel a
diákok lázadtak az angol nyelvű órák ellen, mondván, hogy az ottani ESN Club tagjain kívül senki, és nem túlzom, tényleg senki nem beszélte a
nyelvet. Az egyetem több mint 50.000 hallgatót számol, és a nevesebbek
közé tartozik Törökországban…
(Az írást Kucsera Lilla küldte Isztambulból, köszönjük szépen)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése