Ha
valaki leszáll a buszról, megköszöni az útját a buszsofőrnek.
Minden egyes ember, egyenként Thank You-zik, libasorba egymás után,
ahogy azt megszokhattuk tőlük. Végállomáson leszállni
utolsóként kész agyrém. Érdekes, még az Intercultural
Communication tanárom, Donna is megemlítette: gondoljunk csak bele,
milyen megterhelő lehet minden egyes köszönetnyilvánításra
reagálni valamit. De ha az egyik utas véletlenül nem köszönne,
akkor mekkora felháborodás lenne, magában az a buszsofőr
illetlennek nyilvánítaná az embert.
Ezt
a fajta udvariaskodást észrevettem már számtalan helyzetben.
Boltban, utcán, iskolában. Folyamatosan elnézést kérnek. Nekik
mész véletlenül, ők fognak ’Sorry-t’ mondani. Hogy miért?
Órán erre is megkaptuk a választ. Hogy védjék saját
arculatukat. Persze ezt nem itt hallottam először.
Emlékeztek
Ting-Toomey 1988-as arculatmentés elméletére?
Arculatnak
hívja énképünk társas helyzetben való kivetítését, a
nyilvánosság számára megjelenített énünk, ahogy szeretnénk,
hogy a másik lásson bennünket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy
kulturális közegünk erősen meghatározza, milyen az
arculatfenntartásunk típusa, és hogyan kezelünk konfliktusokat.
Az elmélet a kollektivista és individualista kultúrák közötti
különbségen alapul, és kapcsolódik hozzá még Edward T. Hall
kontextus függő kultúráinak megkülönböztetése is. Ezek mentén
a kulturális különbségek mentén találta ki Ting-Toomey az ő
észrevételeit.
Az
angolok tipikusan arculatmentők. Nem kerülnek konfliktusba, mert
nem hagyják, hogy kialakuljon. Inkább elnézést kérnek, azokért
a dolgokért is, amik nem az ő hibájuk. Érdekes, mert Ting-Toomey
ezt a stílust a kollektivista társadalmak technikájaként írja,
míg én inkább mondtam volna erre a nemzetre azt, hogy
individualista.
Ebből
a helyzetből is tisztán látszik a már előbb említett kinti
tanárom sokat említett mondata: Neither black, nor white, vagy
legyünk kritikusak, vizsgáljunk felül mindent nyugodtan, és
kérdezzünk, mert ’No question is a stupid question….’
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése