Magyar modell Milánóban

Ebben a posztban Timi barátnőm milánói kalandjairól, az ottani életről és az olasz modellvilágról olvashattok. Interjút készítettem vele az ottani benyomásairól, és sok érdekes dolgot tudtam meg tőle.

N: Mennyi ideig voltál kint Milánóban?

T: Kicsit több mint két hónapot töltöttem kinn, és hat másik lánnyal együtt laktam egy albérletben.

N: Hogyan jutottál ki és mit volt a feladatod kint?

T: Modellszerződéssel sikerült kijutnom. Szinte minden napra jutott 2-3 casting, ahova egy térképpel egyedül kellett eljutnom. A sikeres válogatások után fotózásokon és divatbemutatókon dolgoztam.

N: Milyen kulturális különbségeket vettél észre Olaszországban Magyarországhoz képest?

Nagyon más a mentalistás. Először furcsa volt, hogy az emberek mindig nagyon hangosan beszélnek, erősen gesztikulálnak, emellett a legtöbben nagyon közvetlenek, nyitottak és sokan beszélnek angolul. A város tele van gyönyörű modellekkel, nagyon kedvesek voltak velünk. Sok drága étteremben ingyen ehettünk, sok szórakozóhelyen ingyen ihattunk csak azért, hogy bevonzzuk a vendégeket. Ami érdekes Milánóban, hogy nagyon ügyelnek rá, hogy nagy legyen a zöld terület aránya, még a belvárosban is. Tele van parkokkal, ahol meg lehet pihenni a város forgatagában, és a levegő is tisztább, mint Budapesten.

Az árakat tekintve természetesen sokkal drágább az élet, mint itthon. Még ha csak alapélelmiszereket is vásároltam a boltban, akkor is nagyon sokat költöttem, nem beszélve az éttermekről, kávézókról.

N: Mi tetszett Milánóban?

T: Nagyon finomak voltak az ételek. Imádom az olasz konyhát, és nagyon jó volt kipróbálni, milyenek az ételek ha tényleg olasz szakács készíti. Nem csalódtam benne. A tömegközlekedés nagyon jó, sokkal korszerűbb, mint itthon.

N: Mi volt az, ami annyira nem tetszett kint?

T: Nem tetszett, hogy a város elég koszos, főleg a metróaluljárók környékén. Hiányoltam a szép impozáns épületeket és persze a Duna látványát. Azt is megállapítottam, hogy a budapesti kávézók, romkocsmák, éttermek sokkal hangulatosabbak és stílusosabbak.

N: Mesélj kérlek a milánói divatvilágról!

T: Milánó tényleg a divat egyik fővárosa. Egy-egy fontosabb castingon akár 300 lánnyal is lehet találkozni, akik a világ összes részéről érkeztek, így minden meghallgatáson nagy a verseny, és mindenki próbálja a legjobb formáját hozni. Nagyon változatosan keverednek a kultúrák egy-egy modellszálláson is. Én, amint említettem, hat lánnyal éltem egy apartmanban. Volt köztük brazil, amerikai, de még ausztrál is. Mint megtudtam, legtöbbjük fiatal kora óta folyamatosan utazik, és egyhuzamban nem töltenek többet 1-2 hónapnál egy városban sem. Ebből kifolyólag nagyon sok lánnyal találkoztak és laktak együtt, ezért nekem úgy tűnt, hogy nem annyira akarnak új barátságokat kialakítani. Távolságtartóak voltak, így nem is tudott igazán szimpátia vagy akár barátság kialakulni velük. Persze emellett nagyon sok kedves lány is volt, akik nagyon nyitottak voltak és élvezték, hogy távol lehetnek az otthonaiktól. Itthon a modellek talán kevésbe felszabadultak. A város ettől nagyon színes és pezsgő.N: Mi volt az a legnagyobb kulturális sokk, ami téged ért?

T: Ami engem talán a legnagyobb a meglepetésként ért, az az olasz férfiak viselkedése. Én azt tapasztaltam, hogy nagyon közvetlenek, szinte folyton ismerkedni akarnak. Minden lánynak a tudtára adják, ha tetszik nekik. Például amikor sétáltam az utcán, rengetszer fütyültek utánam, és az is sokszor előfordult, hogy a mellettem elhaladó autóból kiabáltak nekem valamit. Nekem úgy tűnt, hogy ez ott egy megszokott dolog. Este a szórakozóhelyen is elég határozottan közeledtek, nekem talán már egy kicsit túl erőszakosnak is tűntek. Ezt igazából nem tudtam megszokni a kintlétem alatt.

N: Jól érezted magad kinn?

T: Összességében jól éreztem magam, mert jó volt kicsit utazni és belelátni egy másik nemzet/kultúra mindennapjaiba. Tetszett, hogy egyedül vagyok egy idegen helyen, és így rákényszerültem, hogy sokat beszéljek angolul. Nagyon jó gyakorlási lehetőség volt. Az is nagyon tetszett, hogy az olaszok mennyire szeretik az odaérkező modelleket és így nagyon sok kiváltságunk volt.

N: Volt honvágyad?

T: Az hiányzott, hogy sosem tudok egyedül lenni, hiszen voltak szobatársaim. Sokszor hiányzott, hogy egy kicsit elvonuljak, illetve nagyon hiányoztak a barátok, és az, hogy beüljünk egy italra egy jó kis romkocsmába, hogy egy kicsit kikapcsoljak. Sajnos az olasz szórakozóhelyek és az ott lévő zenei világ nem került közel a szívemhez. Budapest kulturális és éjszakai életét sem tudta igazán semmi pótolni, nem is beszélve arról, hogy szerintem sokkal szebb, mint Milánó.

N: Visszamennél?

T: Persze, hogy visszamennék! Ha lenne rá lehetőségem, ha másért nem is, egy kis nosztalgiáért. De azért nem ez lenne az első úticél, ami megfordulna a fejemben, hiszen annyi szép hely van, ahol még nem jártam. Milánó nem tartozik a leggyönyörűbb városok közé. Ha már Olaszország, akkor Rómába utaznék el legszívesebben.

Köszönjük Timi, hogy megosztottad velünk az élményeidet és hajrá a modellszakmában!

Oktatásról, közösségről Leuvenben

Szerencsére még időben elkezdtem a keresgélést, így nem csúsztam le a kollégiumi szálláshelyről. Elég szerencsésnek mondhatom magam, mert sikerült egy szuper, amerikaiak által alapított kollégiumba bekerülnöm. Igazából pont az az ismerősöm ajánlotta, aki Leuvenben töltött egy szemesztert; neki is jó élményei voltak ezzel a hellyel kapcsolatban. Egyébként maga a Leuveni Katolikus Egyetem is rengeteg opciót ajánl a honlapon; tényleg, az ember úton-útfélen diákszállásokba, kollégiumokba botlik. Érthető: egy ilyen pici városka kénytelen ötvenezer diáknak szálláshelyet adni.

A kollégiumok viszonylag jó áron kínálnak szobát, nagyjából 200-350 Euró környékén már lehet találni több fős szobákat, az egy fős kollégiumi szobák inkább 350 Eurónál kezdődnek. Ezen kívül igen elterjedtek az ún. „kotok”, amik diákok által bérelt pici lakások, de ezeket inkább azok a diákok választják, akik hosszabb időre, akár teljes felsőoktatási program elvégzésére jönnek Leuvenbe.

Az én kolimban 67-en vagyunk összesen 18 országból: kell ennél nemzetközibb légkör? Unitokra vagyunk osztva, ami nagyjából 10 főt jelent: ennyien osztozunk egy konyhán és két fürdőn. Rengeteg saját szervezésű programunk van; az amerikai házaspár, akik jelenleg a kollégium igazgatói, pedig elhalmoznak minket szuper programokkal. Szerveztek nekünk kölni utazást, unitonként meghívtak minket az otthonukba vacsorára, de nemsokára az egész kolival együtt megyünk Thanksgiving, vagyis hálaadási vacsorára egy étterembe. A desszertért mi felelünk, így a közös sütés-főzés is garantált.

Persze mi is rengeteg programot csinálunk magunknak, igazi kis családias közösségek alakulnak ki már egy szemeszter alatt is. Ezen a hétvégén például lasertagezni fogunk a kertben, jövő héten nemzetközi vacsorát főzünk a unitommal és már előre tervezgetjük, hogy kit és mikor fogunk meglátogatni, ha hazamegyünk Erasmusról. Persze nem csak Erasmusosok laknak azért itt: van pár belga diák, akik az egész képzésüket Leuvenben végzik, de vannak más ösztöndíjasok is, például Ázsiából, vagy Amerikából (ők általában egy teljes évre jönnek).

Amikor az ember úgy igazán megtalálja a társaságát egy kollégiumban és tényleg akár családként él együtt az őt körülvevőkkel, általában többnyire velük tölti a szabadidejét is: legalábbis ez az én és környezetem tapasztalata. Vannak persze egyetemi szaktársak, akikkel bármikor lehet együtt tanulni, vagy beülni egy sörre, kávéra, de nekem az a tapasztalatom, hogy leginkább azok a meghatározó személyek Erasmus alatt, akikkel együtt éled a hétköznapokat.

A helyi belgák többnyire nem túl nyitottak, persze azért van kivétel is. Furcsa volt számomra megszokni, hogy folyton helyet hagynak ki egymás mellett az előadásokon ahelyett, hogy közelebb ülnének szaktársaikhoz. Mindenkitől azt hallom, hogy picit zárkózottabbak, de tapasztalatom szerint a jég gyorsan megtörik, pár hét alatt a koliban élő belgák is teljesen nyitottan viselkedtek mindenkivel.

A belgák angoltudása kifogástalan: szinte kivétel nélkül nyelvtanilag helyesen, érthetően és szépen beszélnek angolul mind a tanárok, mind a diákok. Nem igazán jellemzőek a szemináriumok, inkább a száz, akár többszáz fős előadások. Évközben egy-két beadandó, vagy esetleg rövid prezentáció a feladat, de a legtöbb órán majd csak vizsgázni kell. Híresen erős a belga oktatás, a Leuveni Katolikus Egyetem pedig az átlagnál is erősebb. Itt igazán meg lehet érezni, hogy úgymond magadra vagy utalva: tanulsz, amennyit tanulsz, senki nem fogja a kezedet és ellenőrizget, de a vizsgán nagyon oda kell tenni magad, hogy jól szerepelj. Sokat követelnek, az olvasmányokat leginkább évközben óráról órára adják fel: nem ritka, hogy egy órára 60-80 oldalnyi kemény politikai, jogi, természetesen angol nyelvű szöveget kell elolvasni. Az óra pedig ketyeg, karácsony után már csak egy hét felkészülési idő áll a diákok rendelkezésére, azután pedig számot kell adniuk a megszerzett tudásról.

Az osztályzás itt teljesen másként folyik, mint Magyarországon: 20-as skálán osztályoznak, a 20-as a legjobb osztályzat. Igen ám, de egyetlen egy lehetőséged van vizsgázni, ahhoz pedig, hogy átmenj, minimum 13-as jegyet kell megszerezned. Ha esetleg nem sikerül egy vizsga, nyáron szeretettel várnak vissza pótvizsgázni.

A belga diákok átlagosan 4-5 órát vesznek fel egy szemeszterben, ami édeskevés a Magyarországon megszokotthoz. Ha Erasmusosként azonban otthon is teljesítened kell a tárgyakat, érdemes felkötni a gatyát, mert a két program végzése egyszerre túl sok lehet. Ha pedig az ember már külföldön él, nem árt magára, a gondolataira, az utazásra, barátokra és a nagy felfedezésekre is időt szánni. Elvégre az Erasmus nemcsak környezeti, mentális, hanem lelki változást is hoz magával.

Bologna - Európa legrégibb egyeteme, pocsék kolesszal

(a következőkben Barbi Erasmusos beszámolóját olvashatjátok)

Bologna a hetedik legnépesebb olasz város, Európa legrégibb egyetemével. A Bolognai Egyetemet 1088-ban alapították, jelenleg 80.000 diák tanul az egyetemen. Én fél évet töltöttem itt erasmusosként.

Szállás

Bár az egyetemnek vannak kollégiumai, én ezekről az előző évek erasmusosait megkérdezve elég rosszakat hallottam, és a neten talált információk sem javítottak a képen, ezért elvetettem az ötletet. Sőt, amíg kint voltam, egyszer sem tettem be a lábam a kollégiumba, már csak azért is, mert bolognai ismerőseim közül is csak egy lány lakott ott. Ő viszont elmondta, hogy a kollégium a külvárosi részen található, fél 1 körül megy éjszaka az utolsó busz – ezért ő szinte soha nem tudott tovább maradni a városban, hiszen utána nem volt mivel haza mennie, a taxi pedig nem olcsó Bolognában. Emellett a kollégium nemhogy nem olcsóbb, mint az albérlet, hanem sokszor még drágább is, mint akár egy-egy belvárosi albérlet – nem véletlenül választja becslésem szerint a diákok 98 százaléka ez utóbbi megoldást.

A szállások egyébként nem olcsók, egy egyágyas szoba a belvárosban körülbelül 350 eurótól kezdődik, egy két ágyas szoba két emberre már olcsóbban kijön.

A legtöbb diák már megérkezését követően ellátogat az un. SAIS szervezethez, amely Bologna legfőbb egyetemi sétányán, a Via Zambonin található. Ez a szervezet szállások közvetítésével foglalkozik, és elég népszerű is; de az interneten is elég sok hirdetés található (például a Bakecán vagy a Kijiji-n).

Előbbin nem csak a hirdetések közül válogathatsz, hanem te is hirdetheted, hogy szállást keresel. Én ezzel a megoldással találtam albérletet a belvárosban, ottani viszonylatban korrekt áron.

Ami nehezítette ugyanakkor a dolgot, hogy a legtöbb szállásadó minimum egy évre akarja kiadni a szobáit (szerződést kell aláírni erről), így körülbelül 100 hirdetésből egyből 80 elutasított, meg sem nézhettem a szobát, mert ők fél évre nem adták ki. Mivel a jobb szállások korán elkelnek, érdemes időben elkezdeni a keresgélést, a szerencse mellett ez is sokat segíthet.

(folytatjuk).