Oktatásról, közösségről Leuvenben

Szerencsére még időben elkezdtem a keresgélést, így nem csúsztam le a kollégiumi szálláshelyről. Elég szerencsésnek mondhatom magam, mert sikerült egy szuper, amerikaiak által alapított kollégiumba bekerülnöm. Igazából pont az az ismerősöm ajánlotta, aki Leuvenben töltött egy szemesztert; neki is jó élményei voltak ezzel a hellyel kapcsolatban. Egyébként maga a Leuveni Katolikus Egyetem is rengeteg opciót ajánl a honlapon; tényleg, az ember úton-útfélen diákszállásokba, kollégiumokba botlik. Érthető: egy ilyen pici városka kénytelen ötvenezer diáknak szálláshelyet adni.

A kollégiumok viszonylag jó áron kínálnak szobát, nagyjából 200-350 Euró környékén már lehet találni több fős szobákat, az egy fős kollégiumi szobák inkább 350 Eurónál kezdődnek. Ezen kívül igen elterjedtek az ún. „kotok”, amik diákok által bérelt pici lakások, de ezeket inkább azok a diákok választják, akik hosszabb időre, akár teljes felsőoktatási program elvégzésére jönnek Leuvenbe.

Az én kolimban 67-en vagyunk összesen 18 országból: kell ennél nemzetközibb légkör? Unitokra vagyunk osztva, ami nagyjából 10 főt jelent: ennyien osztozunk egy konyhán és két fürdőn. Rengeteg saját szervezésű programunk van; az amerikai házaspár, akik jelenleg a kollégium igazgatói, pedig elhalmoznak minket szuper programokkal. Szerveztek nekünk kölni utazást, unitonként meghívtak minket az otthonukba vacsorára, de nemsokára az egész kolival együtt megyünk Thanksgiving, vagyis hálaadási vacsorára egy étterembe. A desszertért mi felelünk, így a közös sütés-főzés is garantált.

Persze mi is rengeteg programot csinálunk magunknak, igazi kis családias közösségek alakulnak ki már egy szemeszter alatt is. Ezen a hétvégén például lasertagezni fogunk a kertben, jövő héten nemzetközi vacsorát főzünk a unitommal és már előre tervezgetjük, hogy kit és mikor fogunk meglátogatni, ha hazamegyünk Erasmusról. Persze nem csak Erasmusosok laknak azért itt: van pár belga diák, akik az egész képzésüket Leuvenben végzik, de vannak más ösztöndíjasok is, például Ázsiából, vagy Amerikából (ők általában egy teljes évre jönnek).

Amikor az ember úgy igazán megtalálja a társaságát egy kollégiumban és tényleg akár családként él együtt az őt körülvevőkkel, általában többnyire velük tölti a szabadidejét is: legalábbis ez az én és környezetem tapasztalata. Vannak persze egyetemi szaktársak, akikkel bármikor lehet együtt tanulni, vagy beülni egy sörre, kávéra, de nekem az a tapasztalatom, hogy leginkább azok a meghatározó személyek Erasmus alatt, akikkel együtt éled a hétköznapokat.

A helyi belgák többnyire nem túl nyitottak, persze azért van kivétel is. Furcsa volt számomra megszokni, hogy folyton helyet hagynak ki egymás mellett az előadásokon ahelyett, hogy közelebb ülnének szaktársaikhoz. Mindenkitől azt hallom, hogy picit zárkózottabbak, de tapasztalatom szerint a jég gyorsan megtörik, pár hét alatt a koliban élő belgák is teljesen nyitottan viselkedtek mindenkivel.

A belgák angoltudása kifogástalan: szinte kivétel nélkül nyelvtanilag helyesen, érthetően és szépen beszélnek angolul mind a tanárok, mind a diákok. Nem igazán jellemzőek a szemináriumok, inkább a száz, akár többszáz fős előadások. Évközben egy-két beadandó, vagy esetleg rövid prezentáció a feladat, de a legtöbb órán majd csak vizsgázni kell. Híresen erős a belga oktatás, a Leuveni Katolikus Egyetem pedig az átlagnál is erősebb. Itt igazán meg lehet érezni, hogy úgymond magadra vagy utalva: tanulsz, amennyit tanulsz, senki nem fogja a kezedet és ellenőrizget, de a vizsgán nagyon oda kell tenni magad, hogy jól szerepelj. Sokat követelnek, az olvasmányokat leginkább évközben óráról órára adják fel: nem ritka, hogy egy órára 60-80 oldalnyi kemény politikai, jogi, természetesen angol nyelvű szöveget kell elolvasni. Az óra pedig ketyeg, karácsony után már csak egy hét felkészülési idő áll a diákok rendelkezésére, azután pedig számot kell adniuk a megszerzett tudásról.

Az osztályzás itt teljesen másként folyik, mint Magyarországon: 20-as skálán osztályoznak, a 20-as a legjobb osztályzat. Igen ám, de egyetlen egy lehetőséged van vizsgázni, ahhoz pedig, hogy átmenj, minimum 13-as jegyet kell megszerezned. Ha esetleg nem sikerül egy vizsga, nyáron szeretettel várnak vissza pótvizsgázni.

A belga diákok átlagosan 4-5 órát vesznek fel egy szemeszterben, ami édeskevés a Magyarországon megszokotthoz. Ha Erasmusosként azonban otthon is teljesítened kell a tárgyakat, érdemes felkötni a gatyát, mert a két program végzése egyszerre túl sok lehet. Ha pedig az ember már külföldön él, nem árt magára, a gondolataira, az utazásra, barátokra és a nagy felfedezésekre is időt szánni. Elvégre az Erasmus nemcsak környezeti, mentális, hanem lelki változást is hoz magával.

Erasmusosként Budapesten_Part2

Hetente jelentkező rovatunkban Budapesten élő erasmusosokat ismerhettek meg.

Második alanyom

Eléonore Calicis,

kommunikációt hallgat a Corvinuson,

és Brüsszelből érkezett.

Buda vagy Pest?

Pest

Budapest nappal vagy éjszaka?

mindkettő, nagyon különbözőek, de mindegyik csodálatos

Szimpla vagy Instant?

Szimpla, sokkal barátságosabb

Városliget vagy Margit-sziget?

Margit-sziget

Meleg vagy hideg Budapesten?

Meleg (utálom a hideget)

Mi hiányzik a leginkább BP-ből?

A belga ételek

Mit szeretsz a leginkább BP-(b)en?

Ez egy nehéz kérdés, itt minden annyira olcsó, hogy könnyű mindent élvezni.

Mi a kedvenc magyar szavad?

Egechegedre

Melyik a kedvenc budapesti hidad?

Lánchíd

Ha BP egy állat lenne, melyik lenne szerinted?

Kaméleon, mert mindig olyan dolgot fogsz látni itt, amire nem gondolsz előtte.

Mi a legnagyobb hasonlóság Budapest és Brüsszel között?

A kultúra, és az oktatási rendszer nagyon hasonlóak.

Mit érzel a legnagyobb különbségnek Budapest és Jakarta között?

Nagyon szerencsések vagytok ezzel a tömegközlekedési rendszerrel. Szuper, hogy van éjszaka is villamos, például Brüsszelben ha bulizni megyek, gyakran 5 eurot kell fizetnem a taxiért, hogy utána hazamenjek. Rengeteg a látnivaló és a program, nem csak a fővárosban, hanem vidéken is. Ennek köszönhetően változatos az életvitel, az éjszakai élet pedig sokkal jobb itt, mint Brüsszelben.

Voltál már Magyarországon vidéken? Milyen benyomásaid voltak?

Nem voltam még.

Dióhéjban az angliai oktatásról

Egy kedves ismerősöm, Emese, kint él Londonban és akárhányszor hazajön, mindig lelkesen mesél arról, hogy mennyire más a kinti oktatási rendszer, mint az itthoni. Megkértem, hogy meséljen nekem erről, hogy megoszthassam Veletek.

Az általános oktatás 4 éves kortól kezdődik. Az első két év a ’pre-school’, ami hasonló, mint az itthoni óvoda, egyfajta előkészítő, ami 2 évig tart. Utána jön a ’primary school’, ami a kinti megfelelője az alsó tagozatnak. Ezután következik a ’secondary school’, ami 16 éves korig tart. Ha valaki nem a ’secondary school’-t választja, mehet úgynevezett ’sixthform’-ba is, ami 12-18 éves korig tart. A ’secondary school’-ban 16 évesen le kell tenni a GCSE-t (General Certificate of Secondary Education), aminek a magyar megfelelője az érettségi. A GCSE-t öt tárgyból kell letenni, és olyan kötelező tárgyaknak kell benne szerepelnie, mint például a matek.

Ha sikeres GCSE vizsgát tett valaki, akkor választhat, hogy dolgozni megy vagy tovább a college-ba ’A’ level-re vagy BTEC képzésre. Az egyetemre való bekerülés feltétele, hogy a tanuló 3 darab sikeres ’A’ level vizsgát tegyen le. A BTEC szakmai képzést ad, és a szakoknak megfelelően 1-2-3 évig tarthat, illetve különböző számú ’A’ level vizsgát biztosít a végén.

Emese jelenleg a Kingston College-ba jár BTEC Level 3 Extended Diploma in ’Art and Design’ szakra, ami 2 éves, és 3 darab ’A’ level vizsgát ad a végén. Ennek az ’Art and Design’ szaknak az a lényege, hogy a hallgató sokféle művészettel és technikával ismerkedjen meg, majd ezek alapján szakosodjon a második évben. Ebben az évben 55 tanuló kezdett ezen a szakon és 3 osztályra vannak elosztva. Az órák általában 1,5-2 órásak és köztük 30, illetve 60 perces szünetek vannak. Az iskola technikailag nagyon jól felszerelt, a különböző helyiségekbe és az iskolába is csak mágneses kártyával lehet belépni. A college nagyon komolyan veszi, hogy csak egy folyosó a hallgató és az egyetem vagy munkahely között, ezért nagyon támogatóak a hallgatók távoli terveivel kapcsolatban.

Emese összességében nagyon pozitívan nyilatkozott erről a rendszerről és saját szakjáról. Az ’Art and Design’ szakon a hallgatók szabadon engedhetik a kreativitásukat. A képeken Emese munkáit láthatjátok, ezúton is sok sikert kívánunk Neki! :)

Törökországi tartózkodásom hihetetlen kalandjai, avagy hogyan maradj életben a logika jelenlétének leghalványabb jele nélkül _ 2. felvonás

Lilla első benyomásai után íme élménybeszámolójának folytatása:

Október – 2. hónap

Már jócskán október közepén jártunk, de az egyetem még mindig nem kezdődött el. Azt hiszem magunkban mindannyian egyre gondoltunk: bőven elég lett volna októberben kiutazni. A „Go back next week”-ek és az „After Byram”-ok között az idő végtelennek tűnt. Mivel török tudás híján nehezen boldogultunk a nagyvárosban, leginkább a kanapébasüppedés tette ki a napjaink nagy részét. Legalább megtanultam főzni. Jól főzni. Utazni nem igazán tudtunk, mivel az ösztöndíjunk még nem érkezett meg, a kis iparvároskában pedig nem volt túl sok látnivaló. Amúgy is a Byram miatt kihalt volt minden. Olyan ez nekik, mint nálunk a karácsony, csak egy egész hétig tart. A diákok hazautaznak a szüleikhez, összegyűl a rokonság, 1-2 tehenet feláldoznak az utcán, nagy a vigadalom ilyenkor. Az egyetem is üres, megvárják a Byram végét, majd komótosan hazaszállingóznak 1-2 héttel később. Ráérnek, nem sietnek ők sehová.

Egy kicsit az oktatásról, az órákról, ahogyan a saját és a többiek tapasztalataiból összemazsoláztam: az órák mindössze 50 percesek (jobb esetben), amit igen nehezen bírnak így is egy helyben végigülni. Mókás látni, hogy alig várják, hogy „kicsöngessenek”, mint a középiskolában, és már izegnek-mozognak, hangosan beszélgetnek 10 perccel a vége előtt. De még mókásabb, hogy a tanárok is ezt csinálják. Tényleg. Eddig 1-2 kivétellel minden órának úgy lett vége, hogy vagy elfáradt a tanár, vagy nagyon sürgősen meg kellett inni már azt a teát, vagy egyszerűen elunta magát, felállt és elment. Talán az órák kezdete még ennél is mókásabb, ugyanis, nem egyszer fordult elő, hogyha azt akartuk, hogy elkezdődjön, meg kellett keresni a tanárt az irodájában és külön megkérni, hogy jöjjön és tartson órát, jó lenne, ha már elkezdődne. Ha szerencsénk volt, akkor 20-30 perces késéssel befáradt, ha nem, akkor egyszerűen nem lett megtartva. És így teltek a hetek. Bementünk, és vagy volt óra, vagy nem. Vagy végig tartotta, vagy nem. Attól függött, milyen kedve volt neki és milyen a diákoknak. A prezentációt tartó diákok kalapból húzós módszerrel kerültek kiválasztásra, és a maximum átlagosan 5 diából álló wikipédiából kimásolt anyagot mondatról mondatra felolvasták. Megjegyzem, harmad-, negyedéves egyetemistákról beszélek. Ha esetleg kaptunk „házi feladatot”, az sem volt több mint 5-6 oldal, ami olykor közfelháborodást eredményezett. Szomorú volt azzal szembesülni továbbá, hogy amikor a tanár kihívott pár diákot a térképhez, hogy sorolják fel a szomszédos országokat, sajnos mindegyikük megbukott. A Business English névre keresztelt tárgynak igen csak nyomokban volt köze a business-hez. Leginkább, csak a neve miatt. Hangos felolvasás volt ugyanis gondosan összeválogatott nagyvilági hírekből, bekezdésről bekezdésre, melyek nem kerültek feldolgozásra, ha pedig mégis, akkor is kizárólag törökül. Meglepetésemre, általában az órák kezdetén el kellett mesélniük, hogy mi történt velük a héten. Angolul! A színvonal pedig: általános iskola, negyedik-ötödik osztály. Hozzáteszem, itt is negyedéves nemzetközi tanulmányok szakos hallgatókról volt szó. Egyszer megkérdeztem egy lányt, aki úgy-ahogy ki tudta fejezni magát angolul, hogy hol tanulta. Azt mondta, hogy lehet jelentkezni egy „felkészítő évre”, ahol elvileg angolul folynak az órák. Mikor visszakérdeztem, hogy miért csak elvileg, azt válaszolta, hogy kizárólag törökül tanulnak az egyéves angol felkészítő képzésen. Egy kellemes kis történettel zárnám az oktatás színvonalának ecsetelését, bár tudnám még folytatni sok oldalon keresztül. Felmerült ugyanis, hogy ha már ők nem fognak angolul megszólalni, hálásak lennénk, ha indítanának számunkra török nyelvtanfolyamot az egyetem keretein belül. Ez ugyanis a tavaszi félévesek számára garantált, nekünk miért ne lehetne. Összegyűlt egy kis tanács ennek a problémának a megvitatására, melyen az összes erasmusos diák, a dékán, a nemzetközi iroda vezetője, valamint az Erasmus koordinátorok is részt vettek. Megkértem az egyik magyar lányt, aki tudott törökül, hogy fordítsa le nekem, hogy hol járnak a megoldásban, a tanácskozás pedig arról ment, hogy járjon-e nekünk ingyen tea az egyetemi óráink alatt.

 (Az írást Kucsera Lilla küldte Törökországból, köszönjük szépen!)

CSATLAKOZZ!

írhatsz nekünk a crosscultie@gmail.com címre, vagy keress meg bátran a facebookon (katt ide)!

Nottingham-i Kisokos, Part1

Az első heteken túl, úgy gondoltam itt az ideje, hogy kicsit jobban górcső alá vegyük a várost. Fogadjátok tehát szeretettel – ha lehet úgy mondani –, ezt a „nottinghami kisokost”, amelyben minden megtalálható, amit csak tudni érdemes :)

Egyetem:

A Nottingham Trent Universitynek több campusa is van a városban. Az én óráim a City Campuson vannak. A tantermek igazán modernek, a székek nagyon kényelmesek (!), több terem is a kisebb csoportokban való munkához van berendezve. Ami furcsa, hogy sok épületben a belépéskor a diákunkat le kell húzni, mintha csak metrókapu lenne. 

Fresher’s week:

Az első tanítási napot megelőző 1-1,5 héten rengeteg a beilleszkedést, tanulást és úgy összességében az egyetemmel/szakkal való megismerkedést segítő eseményt szerveznek. Ami nagyon tetszett, hogy többször is hangsúlyozták a támogatást, illetve azt, hogy tudatosan a diploma megszerzése utáni életre készítenek fel. Nem beszélve a menő gólyacsomagról :)

Goose fair:

Vagyis „Liba vásár”, amelynek már 700 évre visszanyúló hagyománya van. Mára már búcsúvá avanzsált rengeteg emberrel, kirakodó árussal és mindenféle felülős/beülős játékkal.

Helyi furcsaságok:

Az egyik legfurcsább dolog az ablakba tett kivágott papírfejek, melyek legtöbbször hírességeket ábrázolnak, mint például Johny Depp. A másik dolog, amit megdöbbenve olvastam, hogy külön telefonvonalat, illetve weboldalt működtetnek arra, hogy a parkban kutyájuk után fel nem takarító gazdikat „jelentsék” az önkormányzatnak. Végül pedig a kilincs alakú wc-lehúzó áll a listám 3. helyén.