Ezért üvöltöznek az olaszok – vokális kommunikáció

De nem csak az olaszok: bárki megfigyelheti, hogy a külföldiek Budapesten jóval hangosabbak, mint a bennszülöttek.

De miért is van ez így?

A beszéd mellett a hanggal is nagyon sok mindent kifejezhetünk. A nem szóbeli kommunikációnak van egy olyan jelzésrendszere, amely kizárólag a szóbeli kommunikációval együtt fordul elő. Ez a vokalitás és a hanghordozás jellege. A vokális kommunikációhoz tartoznak a következő paralingvisztikai elemek: hangszín, hangerő, hangsúly, hanglejtés, érthetőség és nem utolsó sorban, a légzés.

Ahogy azt a Milánóról szóló posztomban írtam, az olasz férfiak előszeretettel alkalmazzák a vokális kommunikációt az ismerkedésre: kiabálnak és hangosan fütyülnek a lányok után: “Például amikor sétáltam az utcán, rengetszer fütyültek utánam, és az is sokszor előfordult, hogy a mellettem elhaladó autóból kiabáltak nekem valamit.” Ezt az olaszok nem rosszindulatból tették, egyszerűen csak így fejezték ki magukat.

Ez a jelenség nem csak Olaszországban jellemző. Az első Budapestről szóló írásomban említettem, hogy a Magyarországon tartózkodó külföldiek teljesen más hangszínnel, hangerővel, hangsúllyal és hanglejtéssel kommunikálnak egymás között:” A külföldiek hangosak: Mivel egyre többen vannak, egyre nagyobb „zajt csapnak”. Ez a dolog szinte még elhanyagolható, de az már nem, hogy kiabálva beszélgetnek egymással. Ez a dolog zavaró lehet, de lássuk be, hogy mi is bátrabban beszélünk hangosabban egy idegen országban.

Az idegen ajkúak nem csak az utcán hangosak, hanem például a szomszéd lakásban is. Óriási hangerővel beszélgetnek, óriási hangerővel hallgatják a zenét, és természetesen ezeket nyitott ablaknál teszik. Szerencsére ezek nem mindennaposak, és éjjel ők is alszanak.” Meglepődni ezen sem kell, nekik egyszerűen ez a normális.

Ezek alapján elmondhatjuk, hogy a vokális kommunikáció is kultúránként eltérő.