2014. november 24., hétfő

Oktatásról, közösségről Leuvenben

Szerencsére még időben elkezdtem a keresgélést, így nem csúsztam le a kollégiumi szálláshelyről. Elég szerencsésnek mondhatom magam, mert sikerült egy szuper, amerikaiak által alapított kollégiumba bekerülnöm. Igazából pont az az ismerősöm ajánlotta, aki Leuvenben töltött egy szemesztert; neki is jó élményei voltak ezzel a hellyel kapcsolatban. Egyébként maga a Leuveni Katolikus Egyetem is rengeteg opciót ajánl a honlapon; tényleg, az ember úton-útfélen diákszállásokba, kollégiumokba botlik. Érthető: egy ilyen pici városka kénytelen ötvenezer diáknak szálláshelyet adni.



A kollégiumok viszonylag jó áron kínálnak szobát, nagyjából 200-350 Euró környékén már lehet találni több fős szobákat, az egy fős kollégiumi szobák inkább 350 Eurónál kezdődnek. Ezen kívül igen elterjedtek az ún. „kotok”, amik diákok által bérelt pici lakások, de ezeket inkább azok a diákok választják, akik hosszabb időre, akár teljes felsőoktatási program elvégzésére jönnek Leuvenbe.
Az én kolimban 67-en vagyunk összesen 18 országból: kell ennél nemzetközibb légkör? Unitokra vagyunk osztva, ami nagyjából 10 főt jelent: ennyien osztozunk egy konyhán és két fürdőn. Rengeteg saját szervezésű programunk van; az amerikai házaspár, akik jelenleg a kollégium igazgatói, pedig elhalmoznak minket szuper programokkal. Szerveztek nekünk kölni utazást, unitonként meghívtak minket az otthonukba vacsorára, de nemsokára az egész kolival együtt megyünk Thanksgiving, vagyis hálaadási vacsorára egy étterembe. A desszertért mi felelünk, így a közös sütés-főzés is garantált.
Persze mi is rengeteg programot csinálunk magunknak, igazi kis családias közösségek alakulnak ki már egy szemeszter alatt is. Ezen a hétvégén például lasertagezni fogunk a kertben, jövő héten nemzetközi vacsorát főzünk a unitommal és már előre tervezgetjük, hogy kit és mikor fogunk meglátogatni, ha hazamegyünk Erasmusról. Persze nem csak Erasmusosok laknak azért itt: van pár belga diák, akik az egész képzésüket Leuvenben végzik, de vannak más ösztöndíjasok is, például Ázsiából, vagy Amerikából (ők általában egy teljes évre jönnek).



Amikor az ember úgy igazán megtalálja a társaságát egy kollégiumban és tényleg akár családként él együtt az őt körülvevőkkel, általában többnyire velük tölti a szabadidejét is: legalábbis ez az én és környezetem tapasztalata. Vannak persze egyetemi szaktársak, akikkel bármikor lehet együtt tanulni, vagy beülni egy sörre, kávéra, de nekem az a tapasztalatom, hogy leginkább azok a meghatározó személyek Erasmus alatt, akikkel együtt éled a hétköznapokat.
A helyi belgák többnyire nem túl nyitottak, persze azért van kivétel is. Furcsa volt számomra megszokni, hogy folyton helyet hagynak ki egymás mellett az előadásokon ahelyett, hogy közelebb ülnének szaktársaikhoz. Mindenkitől azt hallom, hogy picit zárkózottabbak, de tapasztalatom szerint a jég gyorsan megtörik, pár hét alatt a koliban élő belgák is teljesen nyitottan viselkedtek mindenkivel.
A belgák angoltudása kifogástalan: szinte kivétel nélkül nyelvtanilag helyesen, érthetően és szépen beszélnek angolul mind a tanárok, mind a diákok. Nem igazán jellemzőek a szemináriumok, inkább a száz, akár többszáz fős előadások. Évközben egy-két beadandó, vagy esetleg rövid prezentáció a feladat, de a legtöbb órán majd csak vizsgázni kell. Híresen erős a belga oktatás, a Leuveni Katolikus Egyetem pedig az átlagnál is erősebb. Itt igazán meg lehet érezni, hogy úgymond magadra vagy utalva: tanulsz, amennyit tanulsz, senki nem fogja a kezedet és ellenőrizget, de a vizsgán nagyon oda kell tenni magad, hogy jól szerepelj. Sokat követelnek, az olvasmányokat leginkább évközben óráról órára adják fel: nem ritka, hogy egy órára 60-80 oldalnyi kemény politikai, jogi, természetesen angol nyelvű szöveget kell elolvasni. Az óra pedig ketyeg, karácsony után már csak egy hét felkészülési idő áll a diákok rendelkezésére, azután pedig számot kell adniuk a megszerzett tudásról.
Az osztályzás itt teljesen másként folyik, mint Magyarországon: 20-as skálán osztályoznak, a 20-as a legjobb osztályzat. Igen ám, de egyetlen egy lehetőséged van vizsgázni, ahhoz pedig, hogy átmenj, minimum 13-as jegyet kell megszerezned. Ha esetleg nem sikerül egy vizsga, nyáron szeretettel várnak vissza pótvizsgázni.



A belga diákok átlagosan 4-5 órát vesznek fel egy szemeszterben, ami édeskevés a Magyarországon megszokotthoz. Ha Erasmusosként azonban otthon is teljesítened kell a tárgyakat, érdemes felkötni a gatyát, mert a két program végzése egyszerre túl sok lehet. Ha pedig az ember már külföldön él, nem árt magára, a gondolataira, az utazásra, barátokra és a nagy felfedezésekre is időt szánni. Elvégre az Erasmus nemcsak környezeti, mentális, hanem lelki változást is hoz magával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése