Bologna – ahol visszasírod a Neptunt

Előző Bologna-posztunkban Barbi szálláslehetőségekkel kapcsolatos tapasztalatairól írtunk – Európa legrégibb egyeteme pocsék kolesszal –, most néhány újabb praktikum következik.

Kezdeti feladatok, problémák az egyetemen

Bolognába megérkezve már az első napon be kell jelentkezni a nemzetközi irodába; másnap tartanak egy előadást, mi is akkor kaptuk meg a kinti „libretto”-t (kb az a szerepe, mint az otthoni indexnek volt egykor), valamint a diákigazolványunkat és más papírokat, például segédletet a vizsgajelentkezéshez.

Szép-szép ez a Zürich amúgy, de nem Budapest...

Egy kedves ismerősöm, Klaudia Svájcba utazott látogatóba. Ugyan csak két hétre ment, de ez idő alatt is elég sok impulzus érte. Mint mondta, Svájcban akár táncolhatna is az utcákon, akkor sem néznének rá furcsán...

French style

Párizsi öltözetek

Az első dolog ami feltűnhet az nem más, mint a tény, hogy a nők férfiasan, a férfiak nőisesen öltözködnek.

Általánosságban elmondható, hogy a francia nőkre a hanyag elegancia jellemző. Ami a sminket illeti, ők a természetesség hívei. Alig-alig sminkelik magukat mivel egészségesen táplálkoznak és szép a bőrük, ezért nincs szükségük túl sok vakolatra és ezt ki is használják. Az egyetlen, ami nélkül egy nő itt nem indul el otthonról, az a vörös rúzs.

Érdekesség lehet, hogy itt szinte egyáltalán nem látni szőkére festett hajú nőket, itt az kifejezetten ízléstelennek számit. Maximum egy-két szőke melír tincset látni, de azt is csak ízlésesen elrejtve. Nincsenek olyan rikító mű hajszínek, mint otthon. Talán azért, mert a francia nők átlagban barnásak.

A férfiak miért öltöznek nőiesen? Mert túl elegánsak: gyakran hordanak hegyesorrú lakkcipőt, vagy tavaszi vékony sálat a nyakban, amiket otthon ferde szemmel néznének. Mondhatni kevesebb a tornacipős, laza fickó.

Mivel párizs tele van bevándorlókkal, ezért gyakran látni népviseletes fekete nőket és férfiakat óriási színes kendőkbe és lebernyegekbe csavarva, ami számunkra furcsa és feltűnő lehet.

A francia konyha

„A franciák egészségesen táplálkoznak“- lehet, hogy ez klisé, de igaz. Rengeteg zöldséget, gyümölcsöt esznek és sok halételt, vagy tenger gyümölcseit, kagylót.

Az ételeik nagy átlagban könnyűek, sosem érzem magamat úgy tele, mint egy jó magyar étkezés után.

Még a menzán is ügyelnek rá, hogy a diákok egészségesen táplálkozzanak. Előétel: saláta, a főétel gyakran hal, mellé párolt zöldség, a desszert pedig gyümölcs vagy joghurt.

Ami számomra furcsa volt, hogy ők a joghurtot desszertnek titulálják, holott nálunk inkabb reggelire szokás enni, vagy később a nap folyamán, de nem rögtön az étkezés után. 

A francia cukrászat egyáltalán nem olyan, mint otthon. Itt nincs annyiféle péksüti, csak vajas vagy csokoládés croissant. A süteményekről átlagban elmondható, hogy nem olyan cukrosak és édesek, mint a magyar cukrász-csodák és sok gyümölcsöt tartalmaznak, pl: citrom vagy alma.

Amit itt kifejezetten szeretek, az az, hogy az éttermekben kérhetünk sima csapvizet, amit teljesen ingyen kihoznak kancsóban és ha elfogyott újratöltik. Ezt nálunk is bevezethetnénk, mert ha belegondolunk, a csapvízhez mindenkinek joga van.

„Jogom van hozzá“ mentalitás 

A franciák gyakran kezdik így a mondatot : jogom van hozzá ...

És ha esetleg elfelejtetted volna, gyakran tájékoztatnak, hogy mik is a jogaid. Beiratkozáskor a könyvtárban, a bankban, az iskolában, a menzán. Ez az egyik dolog amit kifejezetten szeretek itt, pontosan tudják, hogy mi az, ami nekik jár.

Francia kimértség 

A franciák igenis kimértek, egy bizonyos fokig udvariasak, és segítőkészek, de csak ameddig a kötelességük engedi. Utána megmarad a távolság, amit nehezen tudsz áthidalni, főleg amikor kiderül, hogy Kelet-Európából származol. Még mindig megvan bennük ez az érzet : mi nyugati állam vagyunk.

Albánia? Ez most komoly?

Üres a hűtő, mint egy albán közért – szólt a szockóbeli magyar mondás. És valóban, sokaknak még mindig az áruhiány, a nyomor és a bűnözés urik be Albániáról, mondjuk a képzeletbeli asszociációs dobogó első helyét most már inkább a Budapesten gombamódra szaporodó, gigantikusra puffasztott péksütiket áruló albán pékségek vették át.

Egy baráti társaságunkkal, amelyik már nagyon unta Görögországot, és valami non-européer kalandra vágyott, nekivágtunk az 1200 kilométeres útnak Albánia felé. A non-européer kalandot mondjuk már önmagában buszunk piros-fehér-zöld festése és a hosszú szerb útszakasz kombója is biztosíthatta volna, ellenben – meglepő módon – Albániában nagyon kedveltek minket ezért.

Mosolyogtak, integettek, haverkodtak, szóval van egy zug ott épphogy-Európában, ahol nem utálják elvből a magyarokat, és ez is valami. Később utánaolvastam, és elvileg a közös szerbutálat mellett ebben szerepet játszik az is, hogy szép emlékeik között tartják számon Hunyadiékat és az egykori Osztrák-Magyar Monarchiát is.

Ami Albániát illeti, maga a megtestesült kétarcúság. Az utak a németekét megszégyenítően jók, az egészségügyi ellátásukhoz (egy társunk rosszulléte miatt sajnos láttunk közelről kórházat is) képest viszont a magyar kórházak mintha a NASA-tól kapták volna első kézből a technológiai hátteret.
Rengeteg az óriási, újépítésű ház, és olyan kávézók, bárok, amelyek a francia tengerparton is megállnák a helyüket, beleértve a kiszolgálást is (alább random teraszos hely).

Ugyanakkor a lebontott épületek sittjét például nem szeretik elhordani, amitől az egész olyan, mint egy gazdag kölök szobája, aki nem hajlandó rendet tartani (és takarítani sem) - éppen ezért, ha a tenger a célpont, kerüljétek a nagyvárosok közelét is. Az alábbi kép a városi strandtól húsz méterre készült:

Mi Vlorét választottuk, és hát még az sem tudott eléggé kicsi lenni, úgyhogy kénytelenek voltunk néhány kilométerrel arrébb menni, ha strandolni akartunk. Ott viszont teljesen rendben volt minden.

Bár a tengeren kívül is van elég látnivaló, középkori török, sőt ókori római romok, de például a hegyvidék is sok helyen simán vetekszik a montenegróival. Na meg ott van az a néhány százezer bunker, amellyel Enver Hodzsa – ő az albán Kádár János és Rákosi egyben – telerakta az országot, mivel egyszerre rettegett a szovjetektől, Jugoszláviától, az olaszoktól és a görögöktől. Ezek sokféleképpen hasznosultak azóta, iskolaudvari játéktól kezdve vidéki fiatalok alkalmi légyottjainak helyszínén át egészen az intravénás droghasználók zugjaiig, de a városokban biztosan lett étterem, kocsma, “hotel” vagy akármi is belőle. Mi a vidéki verziót fotóztuk le:

Ami még talán fontos, hogy magyar szemmel – még diákszemmel is – nevetségesen olcsó minden, néhány fájó kivétellel (sör). A legmenőbb vlorei étteremben sem sikerült 1500 leknél (mondjuk 3000 forint) többet elverni fejenként, pedig tényleg igyekeztünk, közben pedig ingyen hozták nekünk a rakit, a kiváló helyi pálinkát, sőt még elvitelre is odaadtak egy üveggel.

Az albánok egyébként is nagyon kedves és vendégszerető emberek – és ne a mézesmázos bazári arab vendégszeretetre gondoljunk –, ugyanakkor akadt egy igen kellemetlen kalandunk is a kiváló albán kismaffiával, de erről majd legközelebb.

Z.

Miért pont Leuven?

Azt mondják, nincsenek véletlenek. Az Erasmus pályázatom beadási határideje előtti pár napban, amikor már kipécéztem minden szóba jöhető külföldi egyetemet és a sorrend is összeállt a fejemben, elutaztam Belgiumba meglátogatni az unokatestvéremet, aki akkor az Európa Parlamentben dolgozott. Éppen farsangi időszak volt és egy magyar delegációs, farsangi fánkos buliban megismerkedtem egy lánnyal, aki ódákat zengett nekem Leuvenről, ugyanis a diákévei alatt ő is itt töltött egy szemesztert a Corvinus Egyetemen keresztül. Már Belgiumból elkezdtem kutatni Leuven után, annyira felkeltette az érdeklődésemet, majd hazautazásom után meg is változtattam a sorrendemet: a német egyetemek elé végül első helyre írtam be a Leuveni Katolikus Egyetemet.

Mondanom sem kell, hogy a lehető legjobb döntés volt, hogy végül ide jöttem. Bár a szakom képzésével nincs teljesen összhangba az itteni képzés (ami ennek megfelelően fél év csúszást jelent), minden szempontból megéri. Ez a hely maga az interkulturális kommunikáció szakirány paradicsoma, egy igazi pezsgő, nemzetközi környezet magas színvonalú egyetemi oktatással, rengeteg kultúra találkozásával és a történelmi Belgium bájával.

A mai Leuven százezer lakosának mintegy fele diák, ebből pedig hétezer külföldi, mondhatni egy igazi egyetemi város. A nagy múltú Leuveni Katolikus Egyetemet 1425-ben alapították, ebben az időszakban virágzott a város, aminek ma is láthatjuk a nyomait. Eredetileg egy posztókereskedő házban kapott helyet az első egyetemi épület, majd folyamatosan bővült a képzés, egyre több épületre, karra volt szükség, ma már szinte az az ember érzése, hogy minden az egyetemistákat, az egyetemet szolgálja ki a városban. Csodálatos történelmi épületek, macskaköves, szűk utcák, szép templomok és persze tömérdek bár található Leuvenben. Sajnos az első és a második világháború is nyomot hagyott a városon: a híres Egyetemi könyvtár kétszer is sérült, de számos lakóház és a Szent Péter templom is magán hordozza a sebeket, amiket azóta már az idő és a helyreállítási munkálatok begyógyítottak.

(Az írást Bakos Zsófi küldte Leuvenből, köszönjük Neki!)

Nottingham-i Kisokos, Part3

Nottingham

A város – amely egyben megyeszékhely is és főleg Robin Hood legendájának köszönheti hírnevét –, eléggé dimbes-dombos területen fekszik, így sok az emelkedő-lejtő. A lakosság eléggé vegyes, nagyon sok a külföldi pl.: lengyelek, arabok..stb. Ez köszönhető annak is, hogy két egyetem is található itt.

Sok park is van a városban, kiemelkedően szép az Arborétum Park, vagy a Wollaton Park, ahol szarvasokkal is találkozhatunk illetve a Batman-filmet is forgatták. 

Előszeretettel emelik ki a sok (híres) üzletet, éttermeket, mint vonzó tényezőket. De itt található Anglia legrégebbi kocsmája is, az 1189-ben alapított Ye olde trip to Jerusalem.

 

Pound and Penny

A papírpénzek egyik felén a királynő, a másikon pedig egy-egy híres ember képe található. Aprópénzből elég sokféle van. Elsőre nehézséget okozhat a megkülönböztetésük és az értéktársítás hozzájuk. Ez azonban egyre könnyebben megy majd :)

Robin Hood

A „tolvajok fejedelme” legendájáról mindannyian hallottunk már valamilyen formában. Robin Hood emlékét őrzi a város is, mégpedig a neki emelt szoborral, sőt villamost („kombinó”, mert ez is Alstom) is elneveztek róla :)

Nottingham-i Kisokos, Part1

Az első heteken túl, úgy gondoltam itt az ideje, hogy kicsit jobban górcső alá vegyük a várost. Fogadjátok tehát szeretettel – ha lehet úgy mondani –, ezt a „nottinghami kisokost”, amelyben minden megtalálható, amit csak tudni érdemes :)

Egyetem:

A Nottingham Trent Universitynek több campusa is van a városban. Az én óráim a City Campuson vannak. A tantermek igazán modernek, a székek nagyon kényelmesek (!), több terem is a kisebb csoportokban való munkához van berendezve. Ami furcsa, hogy sok épületben a belépéskor a diákunkat le kell húzni, mintha csak metrókapu lenne. 

Fresher’s week:

Az első tanítási napot megelőző 1-1,5 héten rengeteg a beilleszkedést, tanulást és úgy összességében az egyetemmel/szakkal való megismerkedést segítő eseményt szerveznek. Ami nagyon tetszett, hogy többször is hangsúlyozták a támogatást, illetve azt, hogy tudatosan a diploma megszerzése utáni életre készítenek fel. Nem beszélve a menő gólyacsomagról :)

Goose fair:

Vagyis „Liba vásár”, amelynek már 700 évre visszanyúló hagyománya van. Mára már búcsúvá avanzsált rengeteg emberrel, kirakodó árussal és mindenféle felülős/beülős játékkal.

Helyi furcsaságok:

Az egyik legfurcsább dolog az ablakba tett kivágott papírfejek, melyek legtöbbször hírességeket ábrázolnak, mint például Johny Depp. A másik dolog, amit megdöbbenve olvastam, hogy külön telefonvonalat, illetve weboldalt működtetnek arra, hogy a parkban kutyájuk után fel nem takarító gazdikat „jelentsék” az önkormányzatnak. Végül pedig a kilincs alakú wc-lehúzó áll a listám 3. helyén.