"Csokit, vagy csalunk" - Halloween Nottinghamben

Már szeptember közepe óta kerülgetem a boltok sorai között a gumipókokat, üstöket, felpróbáltam számtalan parókát, és szörnymaszkot, ma azonban végre aktuálissá vált, hogy beöltözzön a város, minthogy Halloween, Mindenszentek nagy jelentőséggel bír az angolszász országokban. Én ma tudtam meg, hogy az ünnep eredetileg ősi kelta hagyományokból táplálkozik. Kíváncsi vagyok hány kisgyerek fogja a küszöbünket ostromolni, vagy kivételesen örülhetünk, hogy nem működik a csengőnk.

Budapest – második felvonás

Első posztunkban összegyűjtöttünk Nektek pár általános dolgot arról, hogy milyennek látjuk a hazánkban tartózkodó külföldieket. Íme a folytatás.

1. Nem bámulnak

Ha egy jól öltözött (vagy éppen nem szokványosan felöltözött) külföldi jön velünk szemben az utcán, megnézzük. Ő pedig pillantást sem vetve ránk halad tovább. Így van ez például a metrón is. Ha külföldi hangokat hallunk, akaratlanul is odanézünk és elkezdjük figyelni őket. Ők nem teszik ezt velünk. Érdekes tulajdonsága ez a magyaroknak.

2. Szórakozás

Amíg mi az olcsóbb sört vagy bort kérjük egy szórakozóhelyen, addig ők a jóval drágábbat. Plusz egy pálinkát. Nagyon örülünk, hogy ízlik nekik, de azért egyetemistaként ilyenkor egy kicsit összeszorul a szívünk. A budapesti szórakozóhelyek tele vannak külföldiekkel, akik természetesen ott is nagyon hangosak. Muszáj megemlítenem a minden év augusztusában megrendezésre kerülő Sziget Fesztivált, ahol szinte csak idegen szavakat/sikoltásokat/kiabálásokat hallunk abból kifolyólag, hogy nagyon jól érzik magukat. Tudnak élni.

 

3. Mosolygósak

A külföldiek véleményem szerint sokkal mosolygósabbak. Mondjuk egy ilyen szuper városban, mint Budapest, ez nem is meglepetés. Nyilván egy külföldi utazás alkalmával mindenki mosolygósabb, de tény, hogy kevés magyar mosolyt látni. Azt ne firtassuk miért, inkább vegyünk példát az „idegenekről”.

4. Jobban beszélnek angolul

A többségük. De ha csak a volt munkahelyemre, vagy egy jelenlegi tanórámra gondolok (ahol külföldiek is vannak) azt kell megállapítanom, hogy bátrabban kezdeményeznek beszélgetést, folyékonyabban beszélnek, nagyobb szókinccsel és helyesebben. Ez nekünk viszont jó, mert sokat tanulhatunk tőlük.

Párizs – Budapestnek lenne mit tanulnia

Párizsi Erasmusosként az első bejegyzést a város jelképével, a közhelyes és klisé szerű Eiffel toronnyal kezdem, hiszen Párizs maga is egy közhely. Sokan tudjátok, hogy a 324 méter magas vasóriás az 1889. évi világkiállításra készült és az eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontották volna.

Szerencsére ez nem így történt bár mai napig megosztja a franciákat: sokan szeretik, de sokan kimondottan utálják: becenevei is ezt tükrözik – egyesek „Csúfság”-nak hívják, mások „Öreg Hölgy”-nek.

Az erasmusos diákok kedvelt találkozóhelye, ha nincs semmilyen különösebb esti program, az Eiffel torony lábához kiülni egy üveg francia vörösborral, mindig jó megoldásnak tűnik. Az alatta ücsörgőket minden órában megörvendeztetik egy 5 perces fényjátékkal, amit általában hangos füttyögések és taps kísér.

A táncoló Párizs

A bátrabbak a toronytól nem messze akár tangózhatnak is, hiszen péntek esténként a helyiek élő zene mellett filmbeillő táncot lejtenek. Ennél romantikusabbat nehéz elképzelni. A táncos szokás nem csak a város ezen pontján jellemző. Egy másik kerületben a Szajna-parton kortól és nemzetiségtől függetlenül bárki csatlakozhat a salsázók vidám csoportjához. Sőt, a Place de la République-on szintén élő zenére középkori körtáncot járhatunk, ha kedvünk tartja.

Budapestnek lenne mit tanulnia a „hogyan varázsoljunk jó hangulatot az utcákra“ témában.

Nottingham-i Kisokos, Part2

Időjárás:

Szeptember végén még sok volt a napsütés, október beköszöntével azonban egyre jobban lehűlt az idő, és sajnálatos módon az utóbbi napokban az eső is esett. Összességében elmondható, hogy az időjárás eléggé változékony, így érdemes rétegesen öltözködni, mert míg délelőtt eshet, délutánra már ragyogó napsütés is lehet, vagy épp fordítva.

Közlekedés:

Még mindig nehéz megszokni, hogy a kocsik az út baloldalán közlekednek, vagy hogy a sofőrt a jobb oldalon kell keresni. Ez főleg az átkelésnél okoz gondot, észben kell ugyanis tartani, hogy melyik oldalon melyik irányból jöhet jármű. Érdekes, hogy a gyalogosok számára kitett közlekedési lámpák sokszor - a nálunk megszokottól eltérően -, nem szemközt/az út túloldalán találhatók, hanem közvetlenül mellettünk.

Végül pedig: Jó, ha tudod!

A konnektor eltérő az európaitól, így mindenképp szükség van átalakítóra ahhoz hogy használni tudd az elektromos készülékeidet. Ezt itt is megvásárolhatod, nekünk hosszas keresgélés után, végül az 1 fontos boltban sikerült találnunk ilyet. Érdekesség, hogy a fürdőszobában egyáltalán nincs konnektor biztonsági okokból.

“Munkatársaink”

Kis térképes összefoglaló, ki honnan jelenti a kultúraközi jelenségeket, a hiányzók vagy még-nem-írtak feltöltése folyamatban.

Z.

Multikulturalitás a köbön

London messze földön híres kulturális sokszínűségéről, mindenki el- és befogadásáról, valamint arról, hogy bárki bárki mellett képes eléldegélni. Míg 2007-ben még én is felfigyeltem arra, ha a londoni metrón több fekete bőrű ült körülöttem, mint fehér, ma már fel sem tűnik. Ott. Itthon még mindig előfordul, hogy az emberek mobiljukból felpillantva hosszú másodperceken keresztül bámulnak rá.

És ez a fekete bőrűeknek is feltűnik, mint megtudtam egy nottinghami művészeti galériában. A kedves, nyitott, laza fekete bőrű festőművész hölgy elmesélte, hogy mikor jó pár éve Budapesten járt, nem kerülhette el a figyelmét a rá szegeződő szempárok sokasága, mikor felszállt egy-egy közlekedési eszközre. De legalább nálunk azt érezhette, hogy egyedi és különleges. És ő ennyivel le is zárta: „de hát én szeretek különleges lenni”.

Zsepi vagy nem zsepi – ez itt nem kérdés

Az interkulturális sokk abszolút tetőpontja, vigyázat, csak erős idegzetűeknek!

...habár már kezdek immunis lenni rá. Nem tudom milyen taggel lehetne ellátni ezt a jelenséget, mindenesetre muszáj megosztanom. Habár a boltokban széles a választék papírzsebkendő terén is, becslésem szerint az angol populáció cca. 99%-a, (habár empirikus tapasztalataim Nottinghamre korlátozódnak) sajnos nem ismeri azt.

A férfiak köpködnek, szörcsögnek, a nők szipognak. Hangosan. Feltűnően. Mindenhol. Borzasztó. Eljátszottam már többször a gondolattal, hogy megkínálok valakit egy csomaggal. Kíváncsi lennék a reakciókra. De ez a jelenség itt senkit sem zavar. Toleránsak az emberek – de nem empatikusak.

Nemrég olvastam ezzel kapcsolatban az egyik órámra (Mirror on the Wall: Exploration of Identity and Selfhood) egy tanulmányt. A címe The Evidence for Generation Me and Against Generation We volt. A cikk az individualista, énközpontú attitűd előretöréséről szól a fiatalok körében. Ezt összefüggésbe hozták a toleranciával, illetve a merev társadalmi szabályok elutasításával, mint támogató tényezőkkel. 

Most már mindent értek.