Dióhéjban az angliai oktatásról

Egy kedves ismerősöm, Emese, kint él Londonban és akárhányszor hazajön, mindig lelkesen mesél arról, hogy mennyire más a kinti oktatási rendszer, mint az itthoni. Megkértem, hogy meséljen nekem erről, hogy megoszthassam Veletek.

Az általános oktatás 4 éves kortól kezdődik. Az első két év a ’pre-school’, ami hasonló, mint az itthoni óvoda, egyfajta előkészítő, ami 2 évig tart. Utána jön a ’primary school’, ami a kinti megfelelője az alsó tagozatnak. Ezután következik a ’secondary school’, ami 16 éves korig tart. Ha valaki nem a ’secondary school’-t választja, mehet úgynevezett ’sixthform’-ba is, ami 12-18 éves korig tart. A ’secondary school’-ban 16 évesen le kell tenni a GCSE-t (General Certificate of Secondary Education), aminek a magyar megfelelője az érettségi. A GCSE-t öt tárgyból kell letenni, és olyan kötelező tárgyaknak kell benne szerepelnie, mint például a matek.

Ha sikeres GCSE vizsgát tett valaki, akkor választhat, hogy dolgozni megy vagy tovább a college-ba ’A’ level-re vagy BTEC képzésre. Az egyetemre való bekerülés feltétele, hogy a tanuló 3 darab sikeres ’A’ level vizsgát tegyen le. A BTEC szakmai képzést ad, és a szakoknak megfelelően 1-2-3 évig tarthat, illetve különböző számú ’A’ level vizsgát biztosít a végén.

Emese jelenleg a Kingston College-ba jár BTEC Level 3 Extended Diploma in ’Art and Design’ szakra, ami 2 éves, és 3 darab ’A’ level vizsgát ad a végén. Ennek az ’Art and Design’ szaknak az a lényege, hogy a hallgató sokféle művészettel és technikával ismerkedjen meg, majd ezek alapján szakosodjon a második évben. Ebben az évben 55 tanuló kezdett ezen a szakon és 3 osztályra vannak elosztva. Az órák általában 1,5-2 órásak és köztük 30, illetve 60 perces szünetek vannak. Az iskola technikailag nagyon jól felszerelt, a különböző helyiségekbe és az iskolába is csak mágneses kártyával lehet belépni. A college nagyon komolyan veszi, hogy csak egy folyosó a hallgató és az egyetem vagy munkahely között, ezért nagyon támogatóak a hallgatók távoli terveivel kapcsolatban.

Emese összességében nagyon pozitívan nyilatkozott erről a rendszerről és saját szakjáról. Az ’Art and Design’ szakon a hallgatók szabadon engedhetik a kreativitásukat. A képeken Emese munkáit láthatjátok, ezúton is sok sikert kívánunk Neki! :)

Kulturális dimenziók - finomságok ínyenceknek

Ahogy megígértük, időnként jelentkezünk néhány olyan cikkel, amely segít megérteni, hogy erasmusos és nem erasmusos hőseink miért szembesültek azokkal a jelenségekkel, amelyekről írásaink többsége szólt.

Törökországi tartózkodásom hihetetlen kalandjai, avagy hogyan maradj életben a logika jelenlétének leghalványabb jele nélkül _ 2. felvonás

Lilla első benyomásai után íme élménybeszámolójának folytatása:

Október – 2. hónap

Már jócskán október közepén jártunk, de az egyetem még mindig nem kezdődött el. Azt hiszem magunkban mindannyian egyre gondoltunk: bőven elég lett volna októberben kiutazni. A „Go back next week”-ek és az „After Byram”-ok között az idő végtelennek tűnt. Mivel török tudás híján nehezen boldogultunk a nagyvárosban, leginkább a kanapébasüppedés tette ki a napjaink nagy részét. Legalább megtanultam főzni. Jól főzni. Utazni nem igazán tudtunk, mivel az ösztöndíjunk még nem érkezett meg, a kis iparvároskában pedig nem volt túl sok látnivaló. Amúgy is a Byram miatt kihalt volt minden. Olyan ez nekik, mint nálunk a karácsony, csak egy egész hétig tart. A diákok hazautaznak a szüleikhez, összegyűl a rokonság, 1-2 tehenet feláldoznak az utcán, nagy a vigadalom ilyenkor. Az egyetem is üres, megvárják a Byram végét, majd komótosan hazaszállingóznak 1-2 héttel később. Ráérnek, nem sietnek ők sehová.

Egy kicsit az oktatásról, az órákról, ahogyan a saját és a többiek tapasztalataiból összemazsoláztam: az órák mindössze 50 percesek (jobb esetben), amit igen nehezen bírnak így is egy helyben végigülni. Mókás látni, hogy alig várják, hogy „kicsöngessenek”, mint a középiskolában, és már izegnek-mozognak, hangosan beszélgetnek 10 perccel a vége előtt. De még mókásabb, hogy a tanárok is ezt csinálják. Tényleg. Eddig 1-2 kivétellel minden órának úgy lett vége, hogy vagy elfáradt a tanár, vagy nagyon sürgősen meg kellett inni már azt a teát, vagy egyszerűen elunta magát, felállt és elment. Talán az órák kezdete még ennél is mókásabb, ugyanis, nem egyszer fordult elő, hogyha azt akartuk, hogy elkezdődjön, meg kellett keresni a tanárt az irodájában és külön megkérni, hogy jöjjön és tartson órát, jó lenne, ha már elkezdődne. Ha szerencsénk volt, akkor 20-30 perces késéssel befáradt, ha nem, akkor egyszerűen nem lett megtartva. És így teltek a hetek. Bementünk, és vagy volt óra, vagy nem. Vagy végig tartotta, vagy nem. Attól függött, milyen kedve volt neki és milyen a diákoknak. A prezentációt tartó diákok kalapból húzós módszerrel kerültek kiválasztásra, és a maximum átlagosan 5 diából álló wikipédiából kimásolt anyagot mondatról mondatra felolvasták. Megjegyzem, harmad-, negyedéves egyetemistákról beszélek. Ha esetleg kaptunk „házi feladatot”, az sem volt több mint 5-6 oldal, ami olykor közfelháborodást eredményezett. Szomorú volt azzal szembesülni továbbá, hogy amikor a tanár kihívott pár diákot a térképhez, hogy sorolják fel a szomszédos országokat, sajnos mindegyikük megbukott. A Business English névre keresztelt tárgynak igen csak nyomokban volt köze a business-hez. Leginkább, csak a neve miatt. Hangos felolvasás volt ugyanis gondosan összeválogatott nagyvilági hírekből, bekezdésről bekezdésre, melyek nem kerültek feldolgozásra, ha pedig mégis, akkor is kizárólag törökül. Meglepetésemre, általában az órák kezdetén el kellett mesélniük, hogy mi történt velük a héten. Angolul! A színvonal pedig: általános iskola, negyedik-ötödik osztály. Hozzáteszem, itt is negyedéves nemzetközi tanulmányok szakos hallgatókról volt szó. Egyszer megkérdeztem egy lányt, aki úgy-ahogy ki tudta fejezni magát angolul, hogy hol tanulta. Azt mondta, hogy lehet jelentkezni egy „felkészítő évre”, ahol elvileg angolul folynak az órák. Mikor visszakérdeztem, hogy miért csak elvileg, azt válaszolta, hogy kizárólag törökül tanulnak az egyéves angol felkészítő képzésen. Egy kellemes kis történettel zárnám az oktatás színvonalának ecsetelését, bár tudnám még folytatni sok oldalon keresztül. Felmerült ugyanis, hogy ha már ők nem fognak angolul megszólalni, hálásak lennénk, ha indítanának számunkra török nyelvtanfolyamot az egyetem keretein belül. Ez ugyanis a tavaszi félévesek számára garantált, nekünk miért ne lehetne. Összegyűlt egy kis tanács ennek a problémának a megvitatására, melyen az összes erasmusos diák, a dékán, a nemzetközi iroda vezetője, valamint az Erasmus koordinátorok is részt vettek. Megkértem az egyik magyar lányt, aki tudott törökül, hogy fordítsa le nekem, hogy hol járnak a megoldásban, a tanácskozás pedig arról ment, hogy járjon-e nekünk ingyen tea az egyetemi óráink alatt.

 (Az írást Kucsera Lilla küldte Törökországból, köszönjük szépen!)

Szívmelengető szomszédok

Nem ismerem a külföldi szomszédaimat, de abból kiindulva, hogy a gangra raktak egy óriási kék lufit, biztos jófej emberek lehetnek. 

Megmosolyogtattak.

’Bonfire Night’

Sátoros ünnepekkor ébred rá az ember, hogy jó helyen is lakunk.

Öt perc sétára az utcánktól, van egy Forest nevű park, ami kiváló lehetőségeket nyújt futásra, könnyed esti sétákhoz (na, azt azért mégse, a bizarr lakóközösség este fokozott számban van jelen), mókusleshez, de bizony voltunk már Libafesztiválon, november 5-én pedig tűzijátékot néztünk.

Bonfire éjszakája Guy Fawkes nevéhez fűződik, aki 1605-ben Jakab király elleni merényletével beírta magát az angolok történelmébe. Pontosabban a majdnem merénylettel, hiszen a nyolcszáz kiló lőport, amit az udvar pincéjébe rejtegetett, hamar leleplezték. A király megmenekült, a londoniak pedig örömtűzzel ünnepeltek. Máglyát raktak (ez a ’bonfire’), a tetejére pedig egy bábut helyeztek, ami Fawkes-t szimbolizálta. A 17. századtól kezdve hagyománnyá vált a rítus, így örvendezik minden valamire való angol hazafi november 5-én.

Ami még érdekes, hogy a fickó, azaz az angol ’guy’ is innen szivárgott be a mindennapi nyelvhasználatba. 

Bologna - Európa legrégibb egyeteme, pocsék kolesszal

(a következőkben Barbi Erasmusos beszámolóját olvashatjátok)

Bologna a hetedik legnépesebb olasz város, Európa legrégibb egyetemével. A Bolognai Egyetemet 1088-ban alapították, jelenleg 80.000 diák tanul az egyetemen. Én fél évet töltöttem itt erasmusosként.

Szállás

Bár az egyetemnek vannak kollégiumai, én ezekről az előző évek erasmusosait megkérdezve elég rosszakat hallottam, és a neten talált információk sem javítottak a képen, ezért elvetettem az ötletet. Sőt, amíg kint voltam, egyszer sem tettem be a lábam a kollégiumba, már csak azért is, mert bolognai ismerőseim közül is csak egy lány lakott ott. Ő viszont elmondta, hogy a kollégium a külvárosi részen található, fél 1 körül megy éjszaka az utolsó busz – ezért ő szinte soha nem tudott tovább maradni a városban, hiszen utána nem volt mivel haza mennie, a taxi pedig nem olcsó Bolognában. Emellett a kollégium nemhogy nem olcsóbb, mint az albérlet, hanem sokszor még drágább is, mint akár egy-egy belvárosi albérlet – nem véletlenül választja becslésem szerint a diákok 98 százaléka ez utóbbi megoldást.

A szállások egyébként nem olcsók, egy egyágyas szoba a belvárosban körülbelül 350 eurótól kezdődik, egy két ágyas szoba két emberre már olcsóbban kijön.

A legtöbb diák már megérkezését követően ellátogat az un. SAIS szervezethez, amely Bologna legfőbb egyetemi sétányán, a Via Zambonin található. Ez a szervezet szállások közvetítésével foglalkozik, és elég népszerű is; de az interneten is elég sok hirdetés található (például a Bakecán vagy a Kijiji-n).

Előbbin nem csak a hirdetések közül válogathatsz, hanem te is hirdetheted, hogy szállást keresel. Én ezzel a megoldással találtam albérletet a belvárosban, ottani viszonylatban korrekt áron.

Ami nehezítette ugyanakkor a dolgot, hogy a legtöbb szállásadó minimum egy évre akarja kiadni a szobáit (szerződést kell aláírni erről), így körülbelül 100 hirdetésből egyből 80 elutasított, meg sem nézhettem a szobát, mert ők fél évre nem adták ki. Mivel a jobb szállások korán elkelnek, érdemes időben elkezdeni a keresgélést, a szerencse mellett ez is sokat segíthet.

(folytatjuk).

Nottingham-i Kisokos, Part3

Nottingham

A város – amely egyben megyeszékhely is és főleg Robin Hood legendájának köszönheti hírnevét –, eléggé dimbes-dombos területen fekszik, így sok az emelkedő-lejtő. A lakosság eléggé vegyes, nagyon sok a külföldi pl.: lengyelek, arabok..stb. Ez köszönhető annak is, hogy két egyetem is található itt.

Sok park is van a városban, kiemelkedően szép az Arborétum Park, vagy a Wollaton Park, ahol szarvasokkal is találkozhatunk illetve a Batman-filmet is forgatták. 

Előszeretettel emelik ki a sok (híres) üzletet, éttermeket, mint vonzó tényezőket. De itt található Anglia legrégebbi kocsmája is, az 1189-ben alapított Ye olde trip to Jerusalem.

 

Pound and Penny

A papírpénzek egyik felén a királynő, a másikon pedig egy-egy híres ember képe található. Aprópénzből elég sokféle van. Elsőre nehézséget okozhat a megkülönböztetésük és az értéktársítás hozzájuk. Ez azonban egyre könnyebben megy majd :)

Robin Hood

A „tolvajok fejedelme” legendájáról mindannyian hallottunk már valamilyen formában. Robin Hood emlékét őrzi a város is, mégpedig a neki emelt szoborral, sőt villamost („kombinó”, mert ez is Alstom) is elneveztek róla :)