Megtörtént, aminek meg kellett

Kedves olvasóink, büszkén jelentjük, hogy tegnap (pénteken) részt vettünk a BCE 2014-es KomMédia Szakmai Napján, ahol illusztris zsűri előtt mutathattuk be a blogot.
Néhány érdekes szám (aktualizálva):

Sztereotípiák és tapasztalatok - kényes kérdések tudományos alapon

Hét kérdés, öt válasz, öt nagyon különböző országból.   Trompenaars hét dimenziója alapján vizsgálat alá vettük az erasmusos kollégák célországait, kielemezve az ő első kézből származó tapasztalataikat, amelyekhez egy-egy pontszámot is adtak (egytől ötig), hogy kicsit objektvebben is vizsgálni lehessen a témát.

Stoppolás, lövöldözés, vér és terroristák - Törökországi tartózkodásom hihetetlen kalandjai, avagy hogyan maradj életben a logika jelenlétének leghalványabb jele nélkül, harmadik rész

A vége felé közeledve, túl egy vizsgaidőszakon, egy ciprusi kiruccanáson, egy Ayvalik és egy Eskisehir városába lenyomott stoppos túrán, valamint a kezdeti kultúrsokkon, azt kell hogy mondjam, már nem olyan az ittlét, mint a foghúzás. Bár a véleményem továbbra sem változott, és a rossz tapasztalatokból sem szenvedek hiányt, azt elmondhatom, hogy megerősödtek az itt kötött baráti kapcsolatok, ami azért elviselhetőbbé teszi az ember mindennapjait.

Erasmusosként Budapesten_Part4

Hetente jelentkező rovatunkban Budapesten élő Erasmusokat ismerhettek meg.

Negyedik alanyom, Faida Kanya Kommunikációtudományt hallgat a Corvinuson, és Jakartából érkezett.

Christmas is coming…

A héten itt, Nottinghamben is megnyílt a karácsonyi vásár.

Gyönyörű minden, nézd meg, milyen egy karácsonyi forgatag Robin Hood városában:)

Mi kell ahhoz, hogy átvészeld a külföldi létet?

 A kommunikáció különböző kulturális hátterű emberek között sosem egyszerű dolog. De mi az, ami alkalmassá tesz minket arra, hogy mégis túléljük ezeket a helyzeteket, sőt, idővel még jól is érezzük magunkat bennük?

Ezért üvöltöznek az olaszok – vokális kommunikáció

De nem csak az olaszok: bárki megfigyelheti, hogy a külföldiek Budapesten jóval hangosabbak, mint a bennszülöttek.

De miért is van ez így?

Erasmusosként Budapesten_Part3

Hetente jelentkező rovatunkban Budapesten élő erasmusosokat ismerhettek meg.

Harmadik alanyom, Megan Alexandre, élelmiszertudományt hallgat MA-n a Corvinuson, és Lille-ből érkezett hozzánk.

Bologna – ahol visszasírod a Neptunt

Előző Bologna-posztunkban Barbi szálláslehetőségekkel kapcsolatos tapasztalatairól írtunk – Európa legrégibb egyeteme pocsék kolesszal –, most néhány újabb praktikum következik.

Kezdeti feladatok, problémák az egyetemen

Bolognába megérkezve már az első napon be kell jelentkezni a nemzetközi irodába; másnap tartanak egy előadást, mi is akkor kaptuk meg a kinti „libretto”-t (kb az a szerepe, mint az otthoni indexnek volt egykor), valamint a diákigazolványunkat és más papírokat, például segédletet a vizsgajelentkezéshez.

Szép-szép ez a Zürich amúgy, de nem Budapest...

Egy kedves ismerősöm, Klaudia Svájcba utazott látogatóba. Ugyan csak két hétre ment, de ez idő alatt is elég sok impulzus érte. Mint mondta, Svájcban akár táncolhatna is az utcákon, akkor sem néznének rá furcsán...

Velkommen til gamle Drøbak! – látogatóban a Télapó városában

Van egy olyan mondás itt, hogy Oslo nem is Norvégia, és aki az igazi Norvégiát szeretné látni, annak bizony utazni kell (mondjuk északra). Bergen már egészen Norvégia, csak éppen a bergeniek magukat nem norvégként aposztrofálják… hanem bergeniként. Norvégiában kirándulni már az utazás élménye miatt is megéri, gyönyörű a táj, mesebeli az egész. A távolsági közlekedés egész jól ki lett építve, vonattal, busszal, de repülővel is eljuthatunk szinte bárhová. Sokan felkeresik Trondheimet vagy Tromsø-t, mások inkább délre utaznak az Oslo-fjord mentén. Délen érdemes ellátogatni Tønsbergbe vagy éppen Oslótól alig 35 kilométerre délre található a norvég Télapó városkája, Drøbak.

Magyar modell Milánóban

Ebben a posztban Timi barátnőm milánói kalandjairól, az ottani életről és az olasz modellvilágról olvashattok. Interjút készítettem vele az ottani benyomásairól, és sok érdekes dolgot tudtam meg tőle.

N: Mennyi ideig voltál kint Milánóban?

T: Kicsit több mint két hónapot töltöttem kinn, és hat másik lánnyal együtt laktam egy albérletben.

N: Hogyan jutottál ki és mit volt a feladatod kint?

T: Modellszerződéssel sikerült kijutnom. Szinte minden napra jutott 2-3 casting, ahova egy térképpel egyedül kellett eljutnom. A sikeres válogatások után fotózásokon és divatbemutatókon dolgoztam.

N: Milyen kulturális különbségeket vettél észre Olaszországban Magyarországhoz képest?

Nagyon más a mentalistás. Először furcsa volt, hogy az emberek mindig nagyon hangosan beszélnek, erősen gesztikulálnak, emellett a legtöbben nagyon közvetlenek, nyitottak és sokan beszélnek angolul. A város tele van gyönyörű modellekkel, nagyon kedvesek voltak velünk. Sok drága étteremben ingyen ehettünk, sok szórakozóhelyen ingyen ihattunk csak azért, hogy bevonzzuk a vendégeket. Ami érdekes Milánóban, hogy nagyon ügyelnek rá, hogy nagy legyen a zöld terület aránya, még a belvárosban is. Tele van parkokkal, ahol meg lehet pihenni a város forgatagában, és a levegő is tisztább, mint Budapesten.

Az árakat tekintve természetesen sokkal drágább az élet, mint itthon. Még ha csak alapélelmiszereket is vásároltam a boltban, akkor is nagyon sokat költöttem, nem beszélve az éttermekről, kávézókról.

N: Mi tetszett Milánóban?

T: Nagyon finomak voltak az ételek. Imádom az olasz konyhát, és nagyon jó volt kipróbálni, milyenek az ételek ha tényleg olasz szakács készíti. Nem csalódtam benne. A tömegközlekedés nagyon jó, sokkal korszerűbb, mint itthon.

N: Mi volt az, ami annyira nem tetszett kint?

T: Nem tetszett, hogy a város elég koszos, főleg a metróaluljárók környékén. Hiányoltam a szép impozáns épületeket és persze a Duna látványát. Azt is megállapítottam, hogy a budapesti kávézók, romkocsmák, éttermek sokkal hangulatosabbak és stílusosabbak.

N: Mesélj kérlek a milánói divatvilágról!

T: Milánó tényleg a divat egyik fővárosa. Egy-egy fontosabb castingon akár 300 lánnyal is lehet találkozni, akik a világ összes részéről érkeztek, így minden meghallgatáson nagy a verseny, és mindenki próbálja a legjobb formáját hozni. Nagyon változatosan keverednek a kultúrák egy-egy modellszálláson is. Én, amint említettem, hat lánnyal éltem egy apartmanban. Volt köztük brazil, amerikai, de még ausztrál is. Mint megtudtam, legtöbbjük fiatal kora óta folyamatosan utazik, és egyhuzamban nem töltenek többet 1-2 hónapnál egy városban sem. Ebből kifolyólag nagyon sok lánnyal találkoztak és laktak együtt, ezért nekem úgy tűnt, hogy nem annyira akarnak új barátságokat kialakítani. Távolságtartóak voltak, így nem is tudott igazán szimpátia vagy akár barátság kialakulni velük. Persze emellett nagyon sok kedves lány is volt, akik nagyon nyitottak voltak és élvezték, hogy távol lehetnek az otthonaiktól. Itthon a modellek talán kevésbe felszabadultak. A város ettől nagyon színes és pezsgő.N: Mi volt az a legnagyobb kulturális sokk, ami téged ért?

T: Ami engem talán a legnagyobb a meglepetésként ért, az az olasz férfiak viselkedése. Én azt tapasztaltam, hogy nagyon közvetlenek, szinte folyton ismerkedni akarnak. Minden lánynak a tudtára adják, ha tetszik nekik. Például amikor sétáltam az utcán, rengetszer fütyültek utánam, és az is sokszor előfordult, hogy a mellettem elhaladó autóból kiabáltak nekem valamit. Nekem úgy tűnt, hogy ez ott egy megszokott dolog. Este a szórakozóhelyen is elég határozottan közeledtek, nekem talán már egy kicsit túl erőszakosnak is tűntek. Ezt igazából nem tudtam megszokni a kintlétem alatt.

N: Jól érezted magad kinn?

T: Összességében jól éreztem magam, mert jó volt kicsit utazni és belelátni egy másik nemzet/kultúra mindennapjaiba. Tetszett, hogy egyedül vagyok egy idegen helyen, és így rákényszerültem, hogy sokat beszéljek angolul. Nagyon jó gyakorlási lehetőség volt. Az is nagyon tetszett, hogy az olaszok mennyire szeretik az odaérkező modelleket és így nagyon sok kiváltságunk volt.

N: Volt honvágyad?

T: Az hiányzott, hogy sosem tudok egyedül lenni, hiszen voltak szobatársaim. Sokszor hiányzott, hogy egy kicsit elvonuljak, illetve nagyon hiányoztak a barátok, és az, hogy beüljünk egy italra egy jó kis romkocsmába, hogy egy kicsit kikapcsoljak. Sajnos az olasz szórakozóhelyek és az ott lévő zenei világ nem került közel a szívemhez. Budapest kulturális és éjszakai életét sem tudta igazán semmi pótolni, nem is beszélve arról, hogy szerintem sokkal szebb, mint Milánó.

N: Visszamennél?

T: Persze, hogy visszamennék! Ha lenne rá lehetőségem, ha másért nem is, egy kis nosztalgiáért. De azért nem ez lenne az első úticél, ami megfordulna a fejemben, hiszen annyi szép hely van, ahol még nem jártam. Milánó nem tartozik a leggyönyörűbb városok közé. Ha már Olaszország, akkor Rómába utaznék el legszívesebben.

Köszönjük Timi, hogy megosztottad velünk az élményeidet és hajrá a modellszakmában!

Oktatásról, közösségről Leuvenben

Szerencsére még időben elkezdtem a keresgélést, így nem csúsztam le a kollégiumi szálláshelyről. Elég szerencsésnek mondhatom magam, mert sikerült egy szuper, amerikaiak által alapított kollégiumba bekerülnöm. Igazából pont az az ismerősöm ajánlotta, aki Leuvenben töltött egy szemesztert; neki is jó élményei voltak ezzel a hellyel kapcsolatban. Egyébként maga a Leuveni Katolikus Egyetem is rengeteg opciót ajánl a honlapon; tényleg, az ember úton-útfélen diákszállásokba, kollégiumokba botlik. Érthető: egy ilyen pici városka kénytelen ötvenezer diáknak szálláshelyet adni.

A kollégiumok viszonylag jó áron kínálnak szobát, nagyjából 200-350 Euró környékén már lehet találni több fős szobákat, az egy fős kollégiumi szobák inkább 350 Eurónál kezdődnek. Ezen kívül igen elterjedtek az ún. „kotok”, amik diákok által bérelt pici lakások, de ezeket inkább azok a diákok választják, akik hosszabb időre, akár teljes felsőoktatási program elvégzésére jönnek Leuvenbe.

Az én kolimban 67-en vagyunk összesen 18 országból: kell ennél nemzetközibb légkör? Unitokra vagyunk osztva, ami nagyjából 10 főt jelent: ennyien osztozunk egy konyhán és két fürdőn. Rengeteg saját szervezésű programunk van; az amerikai házaspár, akik jelenleg a kollégium igazgatói, pedig elhalmoznak minket szuper programokkal. Szerveztek nekünk kölni utazást, unitonként meghívtak minket az otthonukba vacsorára, de nemsokára az egész kolival együtt megyünk Thanksgiving, vagyis hálaadási vacsorára egy étterembe. A desszertért mi felelünk, így a közös sütés-főzés is garantált.

Persze mi is rengeteg programot csinálunk magunknak, igazi kis családias közösségek alakulnak ki már egy szemeszter alatt is. Ezen a hétvégén például lasertagezni fogunk a kertben, jövő héten nemzetközi vacsorát főzünk a unitommal és már előre tervezgetjük, hogy kit és mikor fogunk meglátogatni, ha hazamegyünk Erasmusról. Persze nem csak Erasmusosok laknak azért itt: van pár belga diák, akik az egész képzésüket Leuvenben végzik, de vannak más ösztöndíjasok is, például Ázsiából, vagy Amerikából (ők általában egy teljes évre jönnek).

Amikor az ember úgy igazán megtalálja a társaságát egy kollégiumban és tényleg akár családként él együtt az őt körülvevőkkel, általában többnyire velük tölti a szabadidejét is: legalábbis ez az én és környezetem tapasztalata. Vannak persze egyetemi szaktársak, akikkel bármikor lehet együtt tanulni, vagy beülni egy sörre, kávéra, de nekem az a tapasztalatom, hogy leginkább azok a meghatározó személyek Erasmus alatt, akikkel együtt éled a hétköznapokat.

A helyi belgák többnyire nem túl nyitottak, persze azért van kivétel is. Furcsa volt számomra megszokni, hogy folyton helyet hagynak ki egymás mellett az előadásokon ahelyett, hogy közelebb ülnének szaktársaikhoz. Mindenkitől azt hallom, hogy picit zárkózottabbak, de tapasztalatom szerint a jég gyorsan megtörik, pár hét alatt a koliban élő belgák is teljesen nyitottan viselkedtek mindenkivel.

A belgák angoltudása kifogástalan: szinte kivétel nélkül nyelvtanilag helyesen, érthetően és szépen beszélnek angolul mind a tanárok, mind a diákok. Nem igazán jellemzőek a szemináriumok, inkább a száz, akár többszáz fős előadások. Évközben egy-két beadandó, vagy esetleg rövid prezentáció a feladat, de a legtöbb órán majd csak vizsgázni kell. Híresen erős a belga oktatás, a Leuveni Katolikus Egyetem pedig az átlagnál is erősebb. Itt igazán meg lehet érezni, hogy úgymond magadra vagy utalva: tanulsz, amennyit tanulsz, senki nem fogja a kezedet és ellenőrizget, de a vizsgán nagyon oda kell tenni magad, hogy jól szerepelj. Sokat követelnek, az olvasmányokat leginkább évközben óráról órára adják fel: nem ritka, hogy egy órára 60-80 oldalnyi kemény politikai, jogi, természetesen angol nyelvű szöveget kell elolvasni. Az óra pedig ketyeg, karácsony után már csak egy hét felkészülési idő áll a diákok rendelkezésére, azután pedig számot kell adniuk a megszerzett tudásról.

Az osztályzás itt teljesen másként folyik, mint Magyarországon: 20-as skálán osztályoznak, a 20-as a legjobb osztályzat. Igen ám, de egyetlen egy lehetőséged van vizsgázni, ahhoz pedig, hogy átmenj, minimum 13-as jegyet kell megszerezned. Ha esetleg nem sikerül egy vizsga, nyáron szeretettel várnak vissza pótvizsgázni.

A belga diákok átlagosan 4-5 órát vesznek fel egy szemeszterben, ami édeskevés a Magyarországon megszokotthoz. Ha Erasmusosként azonban otthon is teljesítened kell a tárgyakat, érdemes felkötni a gatyát, mert a két program végzése egyszerre túl sok lehet. Ha pedig az ember már külföldön él, nem árt magára, a gondolataira, az utazásra, barátokra és a nagy felfedezésekre is időt szánni. Elvégre az Erasmus nemcsak környezeti, mentális, hanem lelki változást is hoz magával.

Erasmusosként Budapesten_Part2

Hetente jelentkező rovatunkban Budapesten élő erasmusosokat ismerhettek meg.

Második alanyom

Eléonore Calicis,

kommunikációt hallgat a Corvinuson,

és Brüsszelből érkezett.

Buda vagy Pest?

Pest

Budapest nappal vagy éjszaka?

mindkettő, nagyon különbözőek, de mindegyik csodálatos

Szimpla vagy Instant?

Szimpla, sokkal barátságosabb

Városliget vagy Margit-sziget?

Margit-sziget

Meleg vagy hideg Budapesten?

Meleg (utálom a hideget)

Mi hiányzik a leginkább BP-ből?

A belga ételek

Mit szeretsz a leginkább BP-(b)en?

Ez egy nehéz kérdés, itt minden annyira olcsó, hogy könnyű mindent élvezni.

Mi a kedvenc magyar szavad?

Egechegedre

Melyik a kedvenc budapesti hidad?

Lánchíd

Ha BP egy állat lenne, melyik lenne szerinted?

Kaméleon, mert mindig olyan dolgot fogsz látni itt, amire nem gondolsz előtte.

Mi a legnagyobb hasonlóság Budapest és Brüsszel között?

A kultúra, és az oktatási rendszer nagyon hasonlóak.

Mit érzel a legnagyobb különbségnek Budapest és Jakarta között?

Nagyon szerencsések vagytok ezzel a tömegközlekedési rendszerrel. Szuper, hogy van éjszaka is villamos, például Brüsszelben ha bulizni megyek, gyakran 5 eurot kell fizetnem a taxiért, hogy utána hazamenjek. Rengeteg a látnivaló és a program, nem csak a fővárosban, hanem vidéken is. Ennek köszönhetően változatos az életvitel, az éjszakai élet pedig sokkal jobb itt, mint Brüsszelben.

Voltál már Magyarországon vidéken? Milyen benyomásaid voltak?

Nem voltam még.

Ne háborúzz, hordj pipacsot!

Már októberben ellepték Angliát a pipacsok, hivatalosan november 11-e a Fegyverszünet napja, amelynek alkalmából szinte kivétel nélkül minden ember kabátján ott fityeg egy kis piros pipacs, a Brit Légió jelképe. A háborús áldozatoknak is ekképp tisztelegnek, sőt buszok elején is megfigyelhető a virágmotívum.

Sikerült ezen a napon a Tower-hez látogatnom. Igyekeztem olyan fotókat készíteni, ahol nem látszódnak emberek, de képtelenség volt több millió embert nem belekomponálni valahogy a fényképbe.

Ellenben Dóri remek képekkel szolgálhat, októberben, mikor Londonba látogatott még nem volt olyan tumultus, amelyből kievickélve ne éreztem volna én is úgy magam, mint egy háborús áldozat…

Albánia – szép Mercik, csúnya lehúzás

Mint korábban arról beszámoltam, az albán emberek alapvetően nagyon kedvesek, barátságosak, angolul mondjuk nem nagyon tudnak, de például összeismerkedtünk egy helyi fiatallal, aki angoltanárként dolgozott, ő például simán elkalauzolt minket szabadidejében, sőt, pár srácot még a környékbeli falujába is elvitt, ahol megmutatta, hogy néz ki egy albán iskola.

Ami a közlekedési kultúrát illeti, az viszont hátborzongató, de ha belegondolunk, egész praktikus. Ha autóval közlekedsz, akkor az erősebb kutya ott vált sávot ahol akar elv érvényesül, ha gyalogosan, akkor pedig némi rutin felszedése után lazán átmehetsz a négysávos, forgalmas úton is, általában megállnak.

Ezt persze a gyalogosok is tudják, és ki is használják – volt némi anyázás, amikor autóval közlekedtünk, ami pedig a bringásokat illeti – no offense – azok itthon is egy külön kultúra, hát még ezzel a mediterrán majdkikerülnek mentalitással fűszerezve.

Visszatérve egy kicsit az autókra: életemben nem láttam még ekkora mennyiségben Mercedeseket. Komolyan, minden három autóból legalább kettő az volt, ráadásul többnyire újak. A márkájuknál viszont jóval változatosabb képet mutattak a rendszámaik: sok volt a külföldi, attól függően, ki hol kaparta össze eperszedésből a használt Merci árát, viszont minden huszadik autón egyáltalán nem volt rendszámtábla.

Lehet tippelni, azok honnan kerülhettek elő, mondjuk azt is a lelkünkre kötötte egy Albániát megjárt cimborám, hogy ne vegyünk Mercit ebben az országban, mert igaz, hogy feleannyiba kerül, mint itthon, de a határon már igen bajos átjutni vele...

És igen, ígértem egy sztorit az albán kismaffiáról. Néhányan közülünk ugyanis úgy döntöttek, nem elég a part menti sétány igazi balkáni forgataga, hanem belevetik magukat az albán diszkók mocsarába. Az ütőképes két fiú-négy lány felállásban indultak el, és igen hamar összebarátkoztak egy helyi klubtulajdonossal, aki a szeparé helyiségbe invitálta őket, és kaptak fejenként egy 0,33-as sört. Amikor azonban fizetni szerettek volna, a pincér eléjük csúsztatott egy 30 ezer dollárról szóló számlát. Ekkor már igen nagydarab és igen veszélyes külsejű emberekkel telt meg a szeparé.

Barátaink nem estek kétségbe, követelték, hogy jöjjön vissza a tulaj. Hosszas huzavona után előkerült a figura, aki mosolyogva-fejcsóválva szemlélte a 30 ezer dolláros számlát, majd joviális tollmozdulattal lehúzott belőle egy nullát. A háromezer dolláros számlából viszont nagyon nem akart engedni. A huzakodást folytatták egy darabig, ment a taszigálás is, de végül valószínűleg felmérték, hogy csóró huszonéves kelet-európai gyerekek, így végül 3000 lekért (6000 forintért) hangos fenyegetőzések és egyebek között elengedték a srácokat. Vér legalább nem folyt, és a kirablás helyett megúszták egy kellemetlenebb lehúzással. Hangsúlyoznám, ez volt az egyetlen ilyen élményünk, a tanulságot viszont érdemes levonni, nem csak Albánia tekintetében.

French style

Párizsi öltözetek

Az első dolog ami feltűnhet az nem más, mint a tény, hogy a nők férfiasan, a férfiak nőisesen öltözködnek.

Általánosságban elmondható, hogy a francia nőkre a hanyag elegancia jellemző. Ami a sminket illeti, ők a természetesség hívei. Alig-alig sminkelik magukat mivel egészségesen táplálkoznak és szép a bőrük, ezért nincs szükségük túl sok vakolatra és ezt ki is használják. Az egyetlen, ami nélkül egy nő itt nem indul el otthonról, az a vörös rúzs.

Érdekesség lehet, hogy itt szinte egyáltalán nem látni szőkére festett hajú nőket, itt az kifejezetten ízléstelennek számit. Maximum egy-két szőke melír tincset látni, de azt is csak ízlésesen elrejtve. Nincsenek olyan rikító mű hajszínek, mint otthon. Talán azért, mert a francia nők átlagban barnásak.

A férfiak miért öltöznek nőiesen? Mert túl elegánsak: gyakran hordanak hegyesorrú lakkcipőt, vagy tavaszi vékony sálat a nyakban, amiket otthon ferde szemmel néznének. Mondhatni kevesebb a tornacipős, laza fickó.

Mivel párizs tele van bevándorlókkal, ezért gyakran látni népviseletes fekete nőket és férfiakat óriási színes kendőkbe és lebernyegekbe csavarva, ami számunkra furcsa és feltűnő lehet.

A francia konyha

„A franciák egészségesen táplálkoznak“- lehet, hogy ez klisé, de igaz. Rengeteg zöldséget, gyümölcsöt esznek és sok halételt, vagy tenger gyümölcseit, kagylót.

Az ételeik nagy átlagban könnyűek, sosem érzem magamat úgy tele, mint egy jó magyar étkezés után.

Még a menzán is ügyelnek rá, hogy a diákok egészségesen táplálkozzanak. Előétel: saláta, a főétel gyakran hal, mellé párolt zöldség, a desszert pedig gyümölcs vagy joghurt.

Ami számomra furcsa volt, hogy ők a joghurtot desszertnek titulálják, holott nálunk inkabb reggelire szokás enni, vagy később a nap folyamán, de nem rögtön az étkezés után. 

A francia cukrászat egyáltalán nem olyan, mint otthon. Itt nincs annyiféle péksüti, csak vajas vagy csokoládés croissant. A süteményekről átlagban elmondható, hogy nem olyan cukrosak és édesek, mint a magyar cukrász-csodák és sok gyümölcsöt tartalmaznak, pl: citrom vagy alma.

Amit itt kifejezetten szeretek, az az, hogy az éttermekben kérhetünk sima csapvizet, amit teljesen ingyen kihoznak kancsóban és ha elfogyott újratöltik. Ezt nálunk is bevezethetnénk, mert ha belegondolunk, a csapvízhez mindenkinek joga van.

„Jogom van hozzá“ mentalitás 

A franciák gyakran kezdik így a mondatot : jogom van hozzá ...

És ha esetleg elfelejtetted volna, gyakran tájékoztatnak, hogy mik is a jogaid. Beiratkozáskor a könyvtárban, a bankban, az iskolában, a menzán. Ez az egyik dolog amit kifejezetten szeretek itt, pontosan tudják, hogy mi az, ami nekik jár.

Francia kimértség 

A franciák igenis kimértek, egy bizonyos fokig udvariasak, és segítőkészek, de csak ameddig a kötelességük engedi. Utána megmarad a távolság, amit nehezen tudsz áthidalni, főleg amikor kiderül, hogy Kelet-Európából származol. Még mindig megvan bennük ez az érzet : mi nyugati állam vagyunk.

Albánia? Ez most komoly?

Üres a hűtő, mint egy albán közért – szólt a szockóbeli magyar mondás. És valóban, sokaknak még mindig az áruhiány, a nyomor és a bűnözés urik be Albániáról, mondjuk a képzeletbeli asszociációs dobogó első helyét most már inkább a Budapesten gombamódra szaporodó, gigantikusra puffasztott péksütiket áruló albán pékségek vették át.

Egy baráti társaságunkkal, amelyik már nagyon unta Görögországot, és valami non-européer kalandra vágyott, nekivágtunk az 1200 kilométeres útnak Albánia felé. A non-européer kalandot mondjuk már önmagában buszunk piros-fehér-zöld festése és a hosszú szerb útszakasz kombója is biztosíthatta volna, ellenben – meglepő módon – Albániában nagyon kedveltek minket ezért.

Mosolyogtak, integettek, haverkodtak, szóval van egy zug ott épphogy-Európában, ahol nem utálják elvből a magyarokat, és ez is valami. Később utánaolvastam, és elvileg a közös szerbutálat mellett ebben szerepet játszik az is, hogy szép emlékeik között tartják számon Hunyadiékat és az egykori Osztrák-Magyar Monarchiát is.

Ami Albániát illeti, maga a megtestesült kétarcúság. Az utak a németekét megszégyenítően jók, az egészségügyi ellátásukhoz (egy társunk rosszulléte miatt sajnos láttunk közelről kórházat is) képest viszont a magyar kórházak mintha a NASA-tól kapták volna első kézből a technológiai hátteret.
Rengeteg az óriási, újépítésű ház, és olyan kávézók, bárok, amelyek a francia tengerparton is megállnák a helyüket, beleértve a kiszolgálást is (alább random teraszos hely).

Ugyanakkor a lebontott épületek sittjét például nem szeretik elhordani, amitől az egész olyan, mint egy gazdag kölök szobája, aki nem hajlandó rendet tartani (és takarítani sem) - éppen ezért, ha a tenger a célpont, kerüljétek a nagyvárosok közelét is. Az alábbi kép a városi strandtól húsz méterre készült:

Mi Vlorét választottuk, és hát még az sem tudott eléggé kicsi lenni, úgyhogy kénytelenek voltunk néhány kilométerrel arrébb menni, ha strandolni akartunk. Ott viszont teljesen rendben volt minden.

Bár a tengeren kívül is van elég látnivaló, középkori török, sőt ókori római romok, de például a hegyvidék is sok helyen simán vetekszik a montenegróival. Na meg ott van az a néhány százezer bunker, amellyel Enver Hodzsa – ő az albán Kádár János és Rákosi egyben – telerakta az országot, mivel egyszerre rettegett a szovjetektől, Jugoszláviától, az olaszoktól és a görögöktől. Ezek sokféleképpen hasznosultak azóta, iskolaudvari játéktól kezdve vidéki fiatalok alkalmi légyottjainak helyszínén át egészen az intravénás droghasználók zugjaiig, de a városokban biztosan lett étterem, kocsma, “hotel” vagy akármi is belőle. Mi a vidéki verziót fotóztuk le:

Ami még talán fontos, hogy magyar szemmel – még diákszemmel is – nevetségesen olcsó minden, néhány fájó kivétellel (sör). A legmenőbb vlorei étteremben sem sikerült 1500 leknél (mondjuk 3000 forint) többet elverni fejenként, pedig tényleg igyekeztünk, közben pedig ingyen hozták nekünk a rakit, a kiváló helyi pálinkát, sőt még elvitelre is odaadtak egy üveggel.

Az albánok egyébként is nagyon kedves és vendégszerető emberek – és ne a mézesmázos bazári arab vendégszeretetre gondoljunk –, ugyanakkor akadt egy igen kellemetlen kalandunk is a kiváló albán kismaffiával, de erről majd legközelebb.

Z.

Miért pont Leuven?

Azt mondják, nincsenek véletlenek. Az Erasmus pályázatom beadási határideje előtti pár napban, amikor már kipécéztem minden szóba jöhető külföldi egyetemet és a sorrend is összeállt a fejemben, elutaztam Belgiumba meglátogatni az unokatestvéremet, aki akkor az Európa Parlamentben dolgozott. Éppen farsangi időszak volt és egy magyar delegációs, farsangi fánkos buliban megismerkedtem egy lánnyal, aki ódákat zengett nekem Leuvenről, ugyanis a diákévei alatt ő is itt töltött egy szemesztert a Corvinus Egyetemen keresztül. Már Belgiumból elkezdtem kutatni Leuven után, annyira felkeltette az érdeklődésemet, majd hazautazásom után meg is változtattam a sorrendemet: a német egyetemek elé végül első helyre írtam be a Leuveni Katolikus Egyetemet.

Mondanom sem kell, hogy a lehető legjobb döntés volt, hogy végül ide jöttem. Bár a szakom képzésével nincs teljesen összhangba az itteni képzés (ami ennek megfelelően fél év csúszást jelent), minden szempontból megéri. Ez a hely maga az interkulturális kommunikáció szakirány paradicsoma, egy igazi pezsgő, nemzetközi környezet magas színvonalú egyetemi oktatással, rengeteg kultúra találkozásával és a történelmi Belgium bájával.

A mai Leuven százezer lakosának mintegy fele diák, ebből pedig hétezer külföldi, mondhatni egy igazi egyetemi város. A nagy múltú Leuveni Katolikus Egyetemet 1425-ben alapították, ebben az időszakban virágzott a város, aminek ma is láthatjuk a nyomait. Eredetileg egy posztókereskedő házban kapott helyet az első egyetemi épület, majd folyamatosan bővült a képzés, egyre több épületre, karra volt szükség, ma már szinte az az ember érzése, hogy minden az egyetemistákat, az egyetemet szolgálja ki a városban. Csodálatos történelmi épületek, macskaköves, szűk utcák, szép templomok és persze tömérdek bár található Leuvenben. Sajnos az első és a második világháború is nyomot hagyott a városon: a híres Egyetemi könyvtár kétszer is sérült, de számos lakóház és a Szent Péter templom is magán hordozza a sebeket, amiket azóta már az idő és a helyreállítási munkálatok begyógyítottak.

(Az írást Bakos Zsófi küldte Leuvenből, köszönjük Neki!)

York

Nottinghammel ellentétben, York hagyományosabb brit kisváros, melyet gyakran a „templomok városa”-ként is emlegetnek. A becenevéhez híven rengeteg templom található itt, a leggyönyörűbb pedig a yorki katedrális, mely Észak-Európa legnagyobb gótikus katedrálisa. Sajnálatos módon itt éppen diplomaátadási ünnepség folyt, így nem lehetett bemenni.

Ezen kívül is rengeteg történelmi épület és építmény maradt fent, melyet érdemes meglátogatni, így például a középkori városfal vagy a Clifford Torony. A szűk kis utcák és tradicionális házak pedig így karácsony közeledtével igazán egyedi és hangulatos díszítést kaptak: a házak oldalán díszelgő kis karácsonyfákat.